Mindenki kódolni tanul

2016.10.24

Az idei Code Week-en közel háromszor annyi foglalkozáson kódoltak a diákok, mint tavaly

Magyarország az idei évben negyedik alkalommal csatlakozott az EU CodeWeek kezdeményezéshez, mely során több mint 475 eseményt regisztráltak az intézmények. Ez azt jelenti, hogy október 15-23. között, országszerte közel 500 olyan program zajlott a magyar iskolákban, amelyek keretében a diákok megismerkedhettek a programozás alapjaival, vagy akár magasabb szinten tanulhattak kódolni.

mindenki-programozni-tanul

Ezzel a tavalyi 277-es eseményszámot  sikerült messze túllépni, ráadásul az idei évben az EU tagállamai mellett részt vett a programban több ázsiai, illetve amerikai ország is. Magyarország a népesség arányos rangsorban a résztvevő 54 ország közül a hatodik helyet szerezte meg.

codeweek-2016-terkep

A Code Week rendezvénysorozat azért jött létre, hogy közelebb hozza a programozást az emberekhez: így a diákokhoz, tanárokhoz, szülőkhöz is, és megmutassa, mindenki meg tud tanulni programozni, és a programozás mindenki számára lehet élmény. Az egyik kiemelt cél, hogy a diákok megértsék, hogy számukra is elérhető lehet az informatikai életpálya, amely sokkal szélesebb és sokrétűbb, mint azt általában gondolnák.

Digitális írástudásról akkor kezdtünk beszélni, amikor az eszközeink digitálissá váltak, ma azonban már a folyamatok lettek digitálisak. Nem értjük meg a világunkat, és nem tudunk a részesévé válni, alakítani azt, ha nem ismerjük a működését. A programozás nem egy eszköz, hanem rálátás a világra, a készségek és képességek komplex együttese. A programozás továbbá egy kiemelkedő karrierlehetőség, kiemelt fizetéssel és biztos elhelyezkedési lehetőséggel, amely ma már nemcsak egy szűk réteg számára elérhető. Adjuk meg együtt a lehetőséget diákjainknak, hogy az európai unió más tanulóihoz hasonlóan bővebb tájékoztatást kaphassanak a programozásról!

EU Code Week 2016. #CODEEU EVENTS SCOREBOARD

EU Code Week 2016. #CODEEU EVENTS SCOREBOARD

 

Éppen ezért hatalmas siker, hogy ma már nincs szükség arra az erős evangelizációs tevékenységre, mint néhány évvel ezelőtt, hiszen az iskolák, a pedagógusok és a csatlakozó cégek is felismerték, hogy közös érdek az, hogy a végzős diákok versenyképes tudással kerüljenek ki a munkaerőpiacra.

A 475 magyarországi esemény az egész országot lefedte. Számos oktatási intézmény és mintegy 30 vállalkozás, szervezet is kínált programokat a tanulók számára. A programok között szerepeltek a programozást népszerűsítő foglalkozások, tanórák, robotikai bemutatók, unplugged kódolásos feladatok is. A Code Week egyik fontos célja a pályaorientáció, az informatika világának bemutatása és a tanulók körében, valamint az IT szakmák megismertetése. Ennek nyomán rendhagyó osztályfőnöki órákra, előadásokra is sor került, amelyeken informatikai cégek vezetői, munkatársai találkoztak a diákokkal vagy éppen a tanulók látogathattak meg ilyen vállalkozásokat.

Programot ajánló cégek, szervezetek:

codeweek-2016-tamogatok

codeweek-2016-terkep-magyarorszag

Code Week alapok:

  • Az EU Code Week annak idején Neelie Kroes, az Európai Bizottság elnök-helyettese kezdeményezésére indult el, és ma már több európai szervezet is csatlakozott a programhoz. 2016-ban a több tízezer könyvtárat képviselő Public Libraries 2020 is részese lett a Code Weeknek, emellett egyre több más kontinensről érkező ország is csatlakozik.
  • A kezdeményezés célja a kódolás, illetve a programozás népszerűsítése.
  • Az EU Code Week keretében az egyes tagállamok iskoláiban, intézményeiben az esemény hete alatt programozással kapcsolatos játékokat, eseményeket, tanórákat, foglalkozásokat tartanak.
  • A Code Week során 2016-ban közel háromszor annyi eseményt regisztráltak, mint 2015-ben.

 

Az IVSZ koordinációjával azok az iskolák, amelyek részt vettek a Code Week-en, foglalkozásukkal pályázhatnak is, különféle értékes nyereményekért. A pályázat határideje 2016. október 28.

 

A pályázat támogatói:

ivsz-ibm-google-logok

A Code Week hazai megvalósítását az IBM valamint a Google támogatta.