Fontos a multiknak az informatikus képzés

2016.02.04

Az IT-szektor szinte korlátlan munkaerőt képes felszívni, azonban az informatikai szakemberképzés óriási kihívásokkal küzd. A jelenlegi oktatási rendszerek nem képesek megoldást adni a több mint tízezer betöltetlen IT munkahely problémájára. Ennek fő okai a kibocsátott szakemberek alacsony száma, a tanulmányaikat félbehagyók magas aránya (akár 50%), valamint a képzések sokszor nem megfelelő minősége. Az IVSZ febr. 2-i multi tagozati ülésén is bebizonyosodott, hogy hazánk vezető informatikai cégei fontosnak és közös érdeknek tartják, hogy ezen a területen jelentős javulást érjenek el. 

A találkozón többek között olyan programsorozatokban tervezett aktív szerepvállalásról volt szó, mint a Digitális Témahét és a Legyél Te is informatikus! elnevezésű pályaorientációs kezdeményezés. A vállalatok képviselői közösen felmérték továbbá az informatikai vállalkozások és felsőoktatási intézmények együttműködését célzó új program (GINOP 311) kapcsolódási pontjait.

Horváth Ádám, az IVSZ oktatási igazgatója elmondta: „Az IVSZ, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége aktív szerepet vállal a digitális írástudást megalapozó készségek fejlesztésében is, többek között a Digitális Témahét koordinálásával. Az informatika iránt érdeklődő, a digitális környezetben lehetőséget és nem nehézséget látó fiatalok nélkül ugyanis nem lehet az informatikusok új generációját kinevelni és elérni azt, hogy az egyéb szakmákban továbbtanulók is támaszkodhassanak a digitális világ beláthatatlan lehetőségeire.”

A vállalatok külön-külön és együtt is tesznek azért, hogy minél több fiatal számára hozzák közelebb a tech-szektorban rejlő megannyi lehetőséget, megkönnyítsék számukra az ez irányú pályaorientációt. A 2016-os évben számos érdemi előrelépés várható a digitális oktatás területén, melyet a kormányzat is egyre komolyabb elszántsággal támogat.

Vinkó Bence, az EPAM ügyvezetője a fiatalok informatikai orientálásán túl kiemelte a már IT területet választó hallgatók és a szakképzett munkatársak továbbképzésének jelentőségét is:

„Az EPAM-nál a kezdetektől fogva óriási hangsúlyt fektettünk munkatársainik folyamatos szakmai fejlődésére,  hiszen nemzetközi ügyfeleink, változatos projektjeink elképesztően magas elvárásokat állítanak elénk. Jelentős munkaerőhiánnyal nézünk szembe, és mivel hosszú távra tervezünk, nem csak a jelenlegi, hanem a néhány, de akár 15 év múlva belépő kollégáink képzésében is aktív szerepet vállalunk. Mindezeken túl meg akarjuk mutatni, hogy a kódolás „cool” – nem csak logikus gondolkodás, hanem jókora kreativitás is kell hozzá. Ráadásul ez a tudás szabadságot ad, nem csak a szinte végtelen elhelyezkedési lehetőségek miatt, hanem mert rugalmasan bárhonnan és bármikor végezhető. ”