Gyakornokokért verseng a munkaerőpiac

2015.06.16

Gyakorlati tapasztalatra váró gyakornok jelöltek, és friss munkaerőt kereső vállalatok találkozását segíti elő a nyugat-európai mintákon alapuló, itthon még egyedülálló kezdeményezés, a Colibri Intership Awards.  Az idei évben kiemelt szektor az IT, az elektronika és a telco is, így a program  együttműködő partnerként az IVSZ is aktív szerephez jut. Annál is inkább, mert a szövetség folyamatosan azon dolgozik, hogy minél többen, és minél jobb pozícióban helyezkedjenek el az informatikai ágazatban, ahol az oktatás jelenlegi gyakorlatának fejlesztése is kiemelt cél.

A Colibri Intership programjának célja, hogy a céltudatos fiatalokhoz összekösse a gyakornoki lehetőségeket kínáló cégekkel, ezzel megadva a kezdeti támogatást karrierjük indulásához. A vállalatokat a számukra leginkább releváns szempontok alapján – bejutási esélyek, munkakörnyezet, gyakornoki férőhelyek száma, karrier építési lehetőségek, kompenzációk, valamint hiteles személyeken keresztül mutatják be. A program szervezői három szemszögből adnak átfogó képet egy adott gyakornoki pozíció adta fejlődési lehetőségekről: egy jelenlegi gyakornok, egy korábbi gyakornoki programból állandó pozícióba lépett munkatárs és egy területi vezető segítségével mutatják be az adott céget és pozíciót.

colibri_640_20150506...

A program idén három ágazatra intenzívebben fókuszál: Tech (IT, elektronika, telekommunikáció), Finance (bank, pénzügyi tanácsadó, SSC, biztosító) és Creative (kreatív, marketing, pr ügynökségek). Az informatikai ágazatban való lehetőségek kiaknázásában a Colibri együttműködő partnere az IVSZ is, a szövetség egyik kiemelt küldetése ugyanis a hazai infomatikai-oktatás fejlesztésének támogatása, az ágazatban jelenlévő munkaerő-hiány problémájának megoldása, az IT-szakemberek képzésének elősegítése a legkülönfélébb módszerek, és az iskolai oktatáson túli lehetőségek kihasználásával.

A Colibri Interhip Awards lehetőséget ad a gyakornoki helyek értékelésére is. Az egyes kategóriák legkiemelkedőbb képviselőit objektív és szubjektív szempontok figyelembevételével jelöli ki a tizenkét tagú zsűri, amely a HR szakma neves képviselőiből és egyetemi diákszervezetek vezetőiből áll, illetve a zsűri tagja az IVSZ is. A mérlegelt szempontok közé tartozik a gyakornokok kiválasztási folyamatának értékelése, a programban résztvevők elégedettsége, illetve a hosszútávú fejlődési potenciál is. A zsűri döntése mellett a győztesek megválasztásában szerepet kap a közönség is, vagyis a gyakornoki lehetőségekre pályázó fiatalok. Az első jelentkezési folyamat május közepén zárult, így a közönség mostantól megismerkedhet a résztvevő cégek profiljaival, illetve véleményt formálhat szavazás útján, vagy akár az adott gyakornoki programra való jelentkezéssel.

További információ: awards.joincolibri.com

watif