Harmincezren indítanak új vállalkozást a hétvégén – Startup Weekend az Ericssonban

2014.11.20

Budapest 2012 óta idén harmadik alkalommal csatlakozik a világ legnagyszabásúbb startup versenyéhez, ahol évről évre egyre jobban szerepelnek a magyar résztvevők. 2012-ben a zsűri által legjobbnak választott budapesti csapat, a Sopreso képviselte az országot, tavaly pedig az ARYS és az Opp.io projektek szerpeltek a nemzetközi mezőnyben, ahol az utóbbi több mint 400 csapat közül jutott be a legjobb 15 közé.

Az idei Startup Weekendre 100 kreatív és vállalkozó kedvű fejlesztőt, designert és marketingest várnak a szervezők, hogy “egymással új csapatokat alakítva jussanak el egy-egy startup ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig mindössze 54 óra alatt” – nyilatkozta Bakó Zsolt, a Colabs Startup Center alapítója és a budapesti esemény főszervezője.

A csapatok nem csak az idővel, de egymással is versenyeznek, ami egy olyan intenzív és inspiráló légkört hoz létre amiben nem létezik lehetetlen. A Startup Weekendek egyik legfontosabb eleme, hogy tapsztalt szakemberek és vállalkozók mentorként segítik a résztvevőket a hétvégi munkában, hogy a rövid idő alatt a lehető legtöbbet tudják kihozni projektjeikből. Idén először 3D nyomtatók és 3D szkenerek is a csapatok rendelkezésére állnak a FabLab Budapest jóvoltából, hogy a kézzelfogható termékötletek prototípusainak legyártása se jelentsen akadályt a hétvége során.

Az esemény védjegyévé váló laza légkör és szigorú időkeret kombinációjának legfőbb célja, hogy a különböző területekről érkező résztvevők számára közös platformot hozzon létre a szakmai ismerkedésre és a kreatív alkotásra. Hogy ez bizonyos esetekben mennyire jól sikerül, azt azon csapatok példái bizonyítják a legjobban, amelyek a rendezvényt követően valódi vállalkozássá alakulva folytatják a munkát. Ilyen startup például a “Sopreso, amely a DayOne Capitaltól kapott befektetést, a Codie (ex-RoboPhone) ahova az iCatapult szállt be tőkével, vagy az Opp.io ahol a Traction Tribe biztosította a kezdeti befektetést” – sorolja az eddigi legígéretesebb Startup Weekend-es projekteket Bakó Zsolt, főszervező.

Idén az Ericsson budapesti kutatás-fejlesztési központja fogadja be a Startup Weekendet, amely a vállalat konferencia központjában zajlik. De az Ericsson nemcsak helyszínnel, hanem szakmai munkával, témával, mentorokkal (a kutatás-fejlesztés és az üzleti területről), a zsűriben való részvétellel, valamint ericssonos díjjal is támogatja a megmérettetést.

Az Ericsson az ötödik legnagyobb szoftvercég a világon, amely innovációs tevékenységébe a működés folyamatainak legújabb módszereit például a startup-szerű működést is beépíti. Egy-egy ötletre belső, tulajdonképpen startupként működő önálló részleget hoznak létre és ennek mentén áll össze az erőforrás és az ötlet üzleti potenciáljának sokszempontú vizsgálata. Emellett színes innovációs folyamatok (versenyek, fórumok, online felületek, vagy akár innovációs garázs) és kreatív munkahelyi környezet is segíti az ötletek megszületését.

Az Ericsson vallja, hogy egy vállalat K+F Központja csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha bekapcsolódik a helyi innovációs ökoszisztémába. Ez az innovatív közeg – amit az Ericssonnal együtt a különböző egyetemi műhelyek, kis-, közepes, valamint nagy, a termékfejlesztés különböző fázisaiban lévő vállalkozások összessége alkot – biztosítja azt, hogy a hazai tehetséges, újító szellemiségű fiatalok és tapasztalt, kiváló szakemberek csapata folyamatosan megtalálja az érdeklődésének, alkotó kedvének megfelelő kihívást, de ez abban is segíthet, hogy külföldi befektetőket vonzzon az országba.

„Az Ericssonnak stratégiailag fontos a felhő-informatikához kapcsolódó infrastruktúra, valamint az ehhez kapcsolódó programozható, SW által definiált hálózati megoldások fejlesztése. Ezen hálózatok az applikációk, felhasználók által paraméterezhetőek lesznek, ezzel lehetővé téve újszerű szolgáltatások és rugalmas hálózati megoldások bevezetését. A cég számára fontos egy aktív, együttműködő, applikáció fejlesztő ökoszisztéma létrehozása ezen új megoldások körül, beleértve az OTT szereplőket is, akikkel az Ericsson már ma is intenzíven működik együtt.”- mondta Beskid Vilmos az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési igazgatója.