Magyarok, németek, amerikaiak és brazilok indítottak közösen új vállalkozásokat a hétvégén | Global Startup Battle az Ericssonban

2014.12.03

November végén száz ország több mint 250 városban zajlottak a világ legnagyobb vállalkozói versenyének, a Global Startup Battle-nek a helyi fordulói. Budapestről 3 + 2 csapat jutott a legjobbak közé, ahol helyi idő szerint csütörtök reggelig a többszázezer dollár értékű díjakért, valamint az ehhez szükséges támogató szavazatokért versenyeznek.

Idén több mint 30.000 vállalkozó kedvű résztvevő vágott bele a rendhagyó megmérettetésbe, hogy egy hétvége leforgása alatt friss csapatokat alakítva egy-egy innovatív ötletből kiindulva indítsanak be új vállalkozásokat. A Colabs Startup Center szervezésében Budapest idén harmadik alkalommal csatlakozott az eseménysorozathoz, amelyen a legjobban teljesítő magyar csapatok évről évre egyre nagyobb sikerrel szerepelnek.

A most indult startupokat azért is érdemes figyelemmel követni, mert bármelyikük esélyes lehet arra, hogy a következő hónapokban a korábbi sikersztorik nyomdokaiba lépjen:

2013-ban az opp.io csapata 400 közül a legjobb 15 közé jutott a nemzetközi mezőnyben az egyedi projekt menedzsment alkalmazásával és néhány hónappal később sikeresen zárta le első tőkebevonási körét a Traction Tribe befektető társasággal. 2012-ben szintén ezen az esményen indult útjára az interaktív prezentáció-támogató szolgáltatást fejlesztő Sopreso csapata, akik DayOne Capitaltól kaptak befektetést valamint a játékos oktatási robotot fejesztő Codie (korábban RoboPhone) csapata akik az iCatapulttól kaptak kezdeti finanszírozást termékük piacra juttatásához.

A rendezvény egyik különlegessége, hogy a hétvége során sikeres cégek a már megszerzett tudássukkal, tapasztalataikkal és visszajelzéseikkel segítik most induló társaikat. Idén az Ericsson kutatás-fejlesztési központja adta a helyszínt a Global Startup Battle budapesti állomásának és a csapatokat többek között a Microsoft, a FabLab és az IseeQ szakemberei mentorálták.

Jakab Roland az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy “A Startup Weekend sikerét olyan mentorok segítették, mint a kutatás-fejlesztési központ osztályvezetői, akik a mindennapi munkájukban nemcsak szakmai vezetők, hanem mentorok, facilitátorok és coach-ok is. Jó volt látni a kreatív, alkotó légkört, a nemzetközi résztvevők sokszínűségét és a sok remek kezdeményezést. Valljuk, hogy olyan innovatív közeg, mint az Ericsson K+F Központja is csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha bekapcsolódik a helyi innovációs ökoszisztémába, ami nemcsak azt biztosítja, hogy a hazai tehetséges, újító szellemiségű fiatalok és tapasztalt, kiváló szakemberek csapata folyamatosan megtalálja az érdeklődésének, alkotó kedvének megfelelő kihívást, de ez abban is segíthet, hogy külföldi befektetőket vonzzon az országba.”

A rendezvénysorozat teljes programja angol nyelven zajlik, ezért évről évre egyre több a nemzetközi résztvevő a budapesti eseményen, de idén a szervezőket is meglepte a tény, hogy minden negyedik csapattag külföldről érkezett. “A magyar résztvevők német, holland és olasz származású fejlsztőkkel, francia projekt menedzserrel vagy spanyol designerrel dolgozhattak együtt a hétvége alatt, de érkeztek Angliából, az Egyesült Államokból és még Brazíliából is vállalkozni vágyók. A Prezi, a Ustream vagy a LogMeIn példáján keresztül is jól látható, hogy egy globális piacra törő vállalkozás felépítéséhez hatalmas előnyt jelenthet, ha már az alapító csapat tagjai otthonosan mozognak a nemzetközi terepen, ezért kivételes alkalom egy ilyen esemény, ahol nem csak szakmailag, de kulturálisan is színes csapatok tudnak összeállni”  – nyilatkozta Bakó Zsolt a budapesti Startup Weekend főszervezője.

A budapesti csapatok közül az Ericsson, a Microsoft és a Corvinus Kockázati Tőkealap szakembereiből álló zsűri választotta ki a három legígéretesebb startupot, amelyek csütörtök reggel 9 óráig a globális döntőben bizonyíthatnak.

Az első helyezett Pet2Care segít összekötni a házi kedvencüket egy-egy utazás erejéig lepasszolni kényszerülő gazdik és a kisállatokat ideiglenesen befogadó állatszerető gondozók egymásra találását egy alkamazás segítségével.

A második helyzést és az Ericsson különdíját a Palantir Home csapata nyerte el. Az ötfős társaság egy olyan életvédelmi és biztonsági termék fejlesztésébe kezdett, amelyet bármely lakásban egyszerűen beüzemelhet bárki és az eszköz érzékelői által mért adatokat a felhasználók bármikor és bárhonnan megnézhetik a mobileszközükön.

A zsűri szavazatai alapján harmadik helyezett a Micro Survey lett, amely egy egyszerűen beépíthető modullal segít weboldal tulajdonosok számára, hogy könnyen és gyorsan kaphassanak tetszőleges kérdésekre adott visszajelzéseket a látogatóiktól.

Az első helyezetten túl a Phodo csapata az Innovator díjért, a Bowl csapata pedig a legjobb női vállalkozó díjért száll versenybe a Global Startup Battle döntőjében.

További információ és szavazás a csapatokra:

https://www.facebook.com/StartupBattle/posts/959448170747157

http://discourse.up.co/t/voting-fixed-important-updates/277