Elavult elemek az oktatásban

2015.06.02

Ha azt mondjuk, hogy ez mindig is így volt, az még nem igazolja, hogy ezután is így kell lennie – írja Ingvi Hrannar a blogjában, és felsorol 14 elavult, az oktatás mai célját már leginkább akadályozó megszokást, amelyből kiválasztottuk az informatikához kapcsolódóakat.

 

1. Számítógép terem

Az az elgondolás, hogy egy teljes osztályt hetente egyszer számítógép elé ültessünk, majd 40 perc múlva visszaküldjük az osztálytermébe, elavult. A számítógép (informatika) nem szabadna, hogy különálló tantárgy legyen. Ez ma már nem elegendő. Ehelyett integráns részét kellene, hogy képezze az egész oktatásnak.

 

2. Elszigetelt osztályterem

“If I had asked the people what they wanted, they would have said faster horses” – Henry Ford

Az osztályterem kétféleképpen is lehet elszigetelt. Az egyik, amelyben a szülőket, más tanárokat, vendégeket nem látják szívesen, az ajtók és ablakok állandóan be vannak zárva. Mintha a következőket írnák ki: Ne gyere be! Tanítás zajlik, ne zavarj! Az elszigetelés másik módja a négy falon kívüli összes tudás kirekesztése. Például az internet, videók, blogok, honlapok, más tanárok, tudósok virtuális látogatásának (pl. Skype) kizárása.

 

3. Iskolák, amelyekben nincs WIFI

Azok az iskolák, amelyek nem nyújtanak vezeték nélküli internet elérhetőséget a tanároknak és a tanulóknak, nem csak elmulasztanak egy nagy lehetőséget a tanításra, de megfosztják a diákokat a tudástól, és lekorlátozzák a tanulási lehetőségeiket, ezért elavultak.

 

4. Az okostelefonok és tabletek használatának tiltása

Amikor elveszik a tanulóktól a telefonjaikat és tabletjeiket, ahelyett, hogy a tanítást gazdagítanák velük, az elavult. Bár most nagyobb processzorteljesítmény van a telefonokban, mint ami a NASA rendelkezésére állt, amikor embert küldtek a Holdra 1969-ben, a diákok többsége mégis csak közösségi kapcsolattartásra és játékra használja ezeket az eszközöket. Talán, mert nem tudnak róla, mi másra lehetne még.

Andreas Schleicher (2010): “Schools have to prepare students for jobs that have not yet been created, technologies that have not yet been invented and problems that we don’t know will arise.”

 

5. Iskolai rendszergazda

Itthon is ismert jelenség: egyetlen személy, aki felelős az iskola összes számítógépéért egy ablak nélküli irodában az iskola alagsorában, körülvéve kiöregedett számítógépekkel. Ő mondja meg a tanároknak, hogy milyen eszközöket és szoftvereket használhatnak, és melyiket nem.

Ehelyett ma olyan technikai segédekre, asszisztensekre lenne inkább szükség, akik megmutatják, hogy a technológiát hogyan lehet olcsóbban és hatékonyabban a tanárok által feltárt problémák megoldására fordítani.

 

6. Tanárok, akik nem osztják meg, amit csinálnak

A tanárok, akik észrevétlenül dolgoznak, nem tweet-elnek, blogolnak, és vitatják meg ötleteiket másokkal a világ körül, elavultak. A tanárok már nem helyi munkát végeznek, hanem globálisat, és a tanárok munkája, hogy megosszák a külvilággal, amit ők és amit mások csinálnak. Ha egy tanár már nem tanul, és nem fejlődik a korral, akkor nem szabadna másokat sem tanítania.

 

7. Iskolák, amelyeknek nincs Facebook vagy Twitter fiókja

Azok az iskolák, amelyek azt gondolják, hogy hetente egyszer egy cikk közzététele az iskolai honlapon, és havonta egy hírlevél kiküldése elegendő, azok elavultak.

8. Hagyományos könyvtárak

A könyvtárak, amelyek csak könyveket és táblajátékokat kínálnak, ma már elavultak. A 21. századi könyvtárnak az iskola szívében a helye, ahol mind a tanárok, mind a diákok kikapcsolódhatnak, választ és tanácsot kaphatnak, illetve hozzáférést a legújabb technológiákhoz: videó, hangvágás, 3D nyomtatás, programozás.

library

ingvi_hrannar

Ingvi Hrannar, izlandi általános iskolai tanár

http://linkis.com/wl1Gq