BETT Trendek 2018-ban

2018.02.09

A digitális oktatás legújabb trendjei szakmai szemmel

Dr. Főző Attila, oktatási szakértő vendégcikke

A BETT kiállítás évtizedek óta meghatározó seregszemléje az oktatástechnológiának és ennek kapcsán bepillantást enged abba, ahogyan az oktatás történik vagy inkább történhet. A 2000-es évek elején a BETT Show egy hatalmas piachoz, színes vásárhoz hasonlított, amelyen a brit iskolaigazgatók szoftvereket, tananyagokat és hardvereszközöket szereztek be. Mára a BETT a kontinens meghatározó szakmai seregszemléje, kiállítás és egyben nemzetközi, professzionális tájékozódási pont lett.

A BETT Show évről évre jó „lakmuszpapírnak” bizonyul. Néhány éve egyenes adásban láthattuk a PC-k, majd az interaktív táblák alkonyát, az új technológiák berobbanását. A 2018-as kiállítás kissé nyugalmasabb volt, nagy technológiai újdonságról nem nagyon lehet beszámolni, azonban ez annak is a jele, hogy számos megoldás elkezdte megtalálni a helyét a pedagógiai gyakorlatban, bizonyosak jövője még bizonytalan. A két éve jelenlevő startup kiállítói réteg olyan innovációs pezsgést ad a BETT-nek, amely nem hangos, de a szakemberek számára kincsesbánya.

A technológiát sokan sajnos még mindig célként kezelik az oktatásban és azt hiszik, hogy ha megjelenik egy interaktív panel (korábban interaktív tábla), esetleg tabletek vagy a diákok olykor online teszteket, kvízek

et használnak, akkor már a 21. század napsugarai lengik be a tantermet. Sokszor azonban ez ugyanolyan rossz pedagógiát jelent, mint korábban, csak sokkal drágábban unatkoznak a passzívan hagyott tanulók. A BETT Show-n járva a standok között igazán sok korszerű pedagógiai megközelítéssel lehet találkozni és a tanulóközpontú, a készségfejlesztésre figyelő szakemberek számára a cégek sok támogatást kínálnak. Persze ennek ára is van, hiszen ez nem egy nonprofit bolhapiac.

2018-ban az eddigi kételkedők is láthatták, hogy a táblagépek rövid tündöklésének vége és a tanulói mobileszközök közé újra visszatértek a valóban hordozható, gyors, sokoldalú és néha nem is drága laptopok. Van, aki az m-learning végét látja ebben, de itt talán nem erről van szó. A mobileszközök köre nem csupán a mobiltelefonra vagy a tabletekre terjed ki, sőt folyamatosan változó világ ez. Korábban még az iPod is része volt ennek az eszközcsapatnak, ma pedig a miniszámítógépek és okos mérőeszközök is pályára lépnek. A lényeg, hogy a tudás ott és úgy érhető el, ahogyan az szükséges. Az Egyesült Királyságban (és más országokban is) a mobiltelefonok tanórai alkalmazásai nem kapnak jelentős szerepet. Ez azonban azért van, mert rendelkezésre állnak a megfelelő technológiák és nem feltétlenül kényszerülnek a tanárok, tanulók arra, hogy a privát technológiai „agyközpontjukat”, a mobiltelefont vessék be munkájukhoz.

BYOD (hozd a saját eszközöd) megközelítés továbbra is él, de más eszközt hoznak majd be a holnap tanulói, valószínűleg egy vékony, nagytudású és elérhető árú laptopot. A BETT-n több ilyen típusú új eszközt is meg lehetett tekinteni, de visszatért a már-már elfeledett Classmate PC is.

Néhány éve az Egyesült Királyságban felismerték, hogy az informatika oktatás nem lehet olyan már, mint amilyen (ott) volt és a „wordexcel-szakos” tanárok nem sokat mondanak azoknak a tanulóknak, akik a 4. ipari forradalomban lesznek munkavállalók. A programozás visszatért az iskolába, a köztudatba és ma már a pedagógia világában is egyre többen ismerik fel, hogy a kódolás horizontális lehetőség, kiszabadult a számítógéptermekből. A BETT-en a kódolás sztárjai a BBC micro:bit és Arduino lapkák, valamint Raspberry Pi számítógépek főszereplésével felépített kisebb-nagyobb projektek, jó gyakorlatok, tananyagok és eszközkészletek. Egyre több ilyennel lehetett találkozni a kiállítás legüdébb részén, a STEAM Village-ben (a STEAM a korábbi STEM kiegészítése az A=Arts vagyis művészet betűvel). Nem újdonság, de idén már BETT Awards díjat is kapott a pi-top, modulokból összerakható laptop.

A programozás és az alkotás világát az iskolai tevékenységekbe is beszűrődő maker(space)-koncepció képviseli. Ez egy ideje nagyon izgalmas lehetőségeket rejt a 21. századi(nak nevezett) készségek fejlesztésében. A „maker” típusú megközelítésben a Microsoft által bemutatott Hacking STEM projektek, a startupok és innovatív emberek (voltak diák kiállítók is!) voltak a legérdekesebbek. A LEGO idén nem jelentkezett önálló standdal, egy kisebb újdonsággal jelentkezett, ez pedig egy Maker foglalkozásvázlat-csomag.

A tavalyi év sztárjai egyebek mellett a virtuális valóságot alkalmazó tartalmak és a VR-szemüvegek oktatási alkalmazásai voltak. Ezek a standok nem tűntek el, most is jelen voltak ezek a megoldások a BETT-en. Ezek között is a Unity stand volt az egyik legérdekesebb, akik magát azt a fejlesztési technológiát képviselték, amely az AR, VR alkalmazások létrehozását teszi lehetővé. Ezen kívül voltak kiterjesztett valóságot használó papír tankönyvek vagy éppen élethű I. világháborús lövészárok is. Mindezek ellenére nem dőlt el, hogy a VR életben marad-e, az oktatásban életképes lesz-e. Ez a tartalmakon is múlik, de a technológia is drága, a speciális szemüvegek erős számítógépeket igényelnek, mégpedig vezetékes kapcsolattal. A virtuális valóság már többször fellángolt, eltűnt, majd új technológiai formában bukkant fel (emlékezzünk csak a VRML-re két évtizeddel ezelőttről).

A BETT kiállítás leglátványosabb elemei a robotok, amelyek most már zavarba ejtően nagy kínálatban vannak jelen. Ez azt is jelenti, hogy sok a hasonló tudású, sok a klón és nem mindig lehet tudni, hogy melyek azok, amelyek egy év múlva is életben lesznek. Érdemes szót ejteni a legkisebbeknek készített, sokszor kocka-szerű robotokról, amelyek a méhecskék utódai és pályákon, szőnyegeken mozognak. Ezek közül a Cubetto kapott díjat idén. A játékos robotok között  a Makeblock drónnal is jelentkezett, míg a Shape Robotics egy mini ipari jellegű, funkcionális robottal, a Fable-lel, amely a bejáratoknál zászlólengetve köszöntötte a látogatókat. A kisebb humanoid robotok között már egyáltalán nem nagy a tolongás és hasonló a helyzet a nagyobbakkal, amelyek között továbbra is meggyőzően a legintelligensebb a Pepper robot, amelynek egyetlen hazai képviselője a székesfehérvári Alba Innovárban van. Újdonság volt a Sanbot, kissé bumfordi, vetíteni is képes humanoid robot és a nyúlszerű szamár, a MiRo.

A 2018-as BETT kiállítás magyar szempontból legnagyobb szenzációja, hogy idén először Magyarország önálló standdal szerepelt és mindjárt egy impozáns, nagyméretű, sok céget bemutató „szigettel”. A magyar standon olyan cégek is előadással jelentkeztek, amelyeknek önálló standja volt a kiállításon, de több hazai innováció mutatkozott be ministanddal. A Play! Learn! Succeed! jelmondatú magyar standon megismerhették a látogatók a Digitális Oktatási Stratégiát vagy éppen a Makerspace.hu-t és az első magyar digitális élményközpontot az Alba Innovárt, amelynek létrehozói sokat tanultak a korábbi évek BETT kiállításain, ám ma már a tapasztalataikat is meg tudják osztani.

Amennyiben érdekel a digitális oktatás, figyelmedbe ajánljuk Dr. Főző Attila szakmai blogját.