Az oktatás jövője – tudósítás a londoni BETT-ről

2016.02.03

Az IVSZ a kormányzati delegáció számára állított össze szakmai programot a BETT-en, a british Educational Trade and Technology Show-n 2016. januárjában. A delegációban Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos, az EMMI képviseletében Czunyiné Dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár és Pölöskei Gáborné a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, az NGM képviseletében Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár és Szebeni Kinga osztályvezető, valamint az NFM képviseletében Tóth Beáta osztályvezető vettek részt. A szakmai program keretében a résztvevők a digitális pedagógia nyújtotta előnyökkel, a tanulói teljesítményt javító módszertani megoldásokkal ismerkedtek. A brit intézményrendszer és a kiállító cégek képviselőivel folytatott tárgyalások során feltárásra kerültek a digitális iskola különböző aspektusai, az oktatás digitális átalakításának sikeres és tanulságos elemei.

A BETT

A világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállítása, a BETT Show immár 32. alkalommal került megrendezésre. A nemzetközi seregszemlére több mint 35 ezer látogató érkezik száznál is több országból. A látogatók nem kis részét a brit tanárok, iskolavezetők, szakemberek teszik ki, akik gyakran itt vásárolják meg a munkájukhoz szükséges tananyagokat, szoftvereket, szolgáltatásokat. Hagyományosan a kiállítás előtt tartják az Education World Forum konferenciát, ahol mintegy 80 ország képviselteti magát oktatási miniszterek és oktatási szakemberek révén.

A BETT Show évről évre mértékadó a pedagógiai trendek, az oktatástechnológia legújabb irányai és az oktatási szolgáltatások terén. A kiállításon azok állítanak ki, akik az oktatásban meghatározó tényezők és a digitális írástudás fejlesztését evidenciaként, a jövő egyik kulcsfontosságú elemeként kezelik.

Merre tart a világ?

A BETT 2016 kiállítás egyik fontos üzenete a látogató számára az, hogy a tanulók nem csupán fogyasztói a tananyagnak, hanem aktív tartalomkészítők és tevékeny részesei a globális tudás bővítésének. Ez természetesen nem újdonság, hiszen mindez a pedagógia fejlődési irányaival is összecseng, de a technológiai eszközök mág sohasem álltak ennyire közvetlenül és könnyen elérhetően a pedagógiai célok szolgálatába. A BETT elsősorban azt mutatja meg, hogy a digitális technológia használatához egyáltalán nem szükséges haladó rendszergazdának, vagy programozónak lennie a tanárnak. Elegendő, ha általános digitális írástudással, fantáziával és jó online, támogató közösséggel rendelkezik.

24381654349_ee41c15264_z

Az Egyesült Királyságban az oktatás egyik legújabb kihívása a nemrégiben bevezetett programozás és annak tantervi, tanórai megjelenése, a tanárok felkészítése, továbbképzése és a legjobb módszerek, tartalmak felkutatása vagy kidolgozása. A programozást nem szakmai oktatásként, nem különleges gyerekek hobbijaként kezelik, hanem olyan alapkészségként, amelyet mindenkinek el kell sajátítania, ha szeretne boldogulni az életben. Az oktatás kettős céljának azt tartják, hogy a diákok legyenek képesek felismerni a körülöttük lévő világot: ismerjék fel a mintázatokat, képesek legyenek a problémákat részekre bontani, kiemeljék és értékeljék a fontos dolgokat; valamint képesek legyenek hatni a körülöttük lévő világra: kísérletezzenek, tervezzenek, próbálkozzanak, ismerjék fel a hibákat, működjenek együtt másokkal, hozzanak létre működő, komplex, egymásra épülő rendszereket. Ezért épült be az oktatás alapvető követelményei közé a programozás, az algoritmizálás oktatása és ezért elvárás, hogy minden tanuló az érettségéig legalább egy mobil akalmazást képes legyen összeállítani.

cas

A 2016-os BETT egyik újdonsága a STEAM terület volt, amely egyben az egyik leginnovatívabb része volt a kiállításnak. A STEAM téma már önmagában is újdonság, hiszen a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathetamtics) kiegészült egy betűvel, amely a művészetekre utal (A – Arts).

merre

A kiállítás egyik újdonsága volt, hogy nagyon sok startup vállalkozás jelent meg a standokon. Ezek nagyobb cégek (pl. Intel) standjain belül kaptak megjelenési lehetőséget, esetleg a jövő technológiájának szentelt területen, de önálló standdal is jelentkeztek néhányan.

A BETT 2016 már az interaktív táblák utáni korszak irányait mutatta. Az interaktív táblákat a technológia és a módszertan is meghaladta. Az érintőképernyők nagyméretű interaktív paneleken vagy a saját eszközökön, tableteken és okostelefonokon szolgálják a tanulókat. Az interaktív táblákkal foglalkozó nagyobb cégek (pl. SMART, Promethean) ennek megfelelően interaktív panelekkel, online szolgáltatásokkal és olyan termékekkel jelentkeznek, amelyek az 1:1 eszközhasználatot támogatják. A tabletek tárolása, töltése köré épülő külön iparág azt mutatja, hogy a brit iskolákban a tablet már a mindennapos oktatás része, megkerülhetetlen eszköze a taralom elérésnek, kollaborációnak, valamint a tudásfelmérésnek.

24723025626_ab4866d9b7_z

A tanulásban ma már egyre fontosabbak a kisebb, rugalmasan használható alkalmazások, illetve a kreativitást is fejlesztő, tartalomkészítő eszközök. Ennek megfelelően a teljes tananyagok, a tankönyvszerű, kevés módszertani mozgásteret engedő tartalmak száma csökkenni látszik. Ezzel párhuzamosan a gyűjtemények, az offline munkát is bevonó alkalmazások (pl. kíséretezés) és a tartalom előállító vagy értékelő szoftverek igen népszerűek.

A technológia fejlődése a tantermi IKT infrastruktúrán is látható. Az asztali gépek véglegesen kikoptak, a notebookok váltak általánossá, azonban a legtöbb tároló, bútorzat, osztálytermi berendezés a táblagépek oktatási alkalmazását igyekszik kiszolgálni. Ehhez nem csupán hardvereszközök, tartalmak és szoftverek is rendelkezésre állnak.

Programozás

A STEAM területen mutatták be a BBC micro:bit (https://www.microbit.co.uk/) elnevezésű eszközt, amelyből hamarosan 1millió darabot osztanak ki a 10-14 éves tanulók között az Egyesült Királyságban. A micro:bit egy programozható eszköz, kisméretű alaplap, amely más egységekkel együttműködve nyújt érdekes alkalmazási lehetőségeket. A micro:bit lapkán van egy 5×5 ledből álló kijelző, gyorsulásmérő, két kapcsoló, bluetooth, iránytű és több port a külső eszközök csatlakozásához. Maga a lapka okostelefonnal vagy számítógépes kapcsolaton (microUSB) programozható.

microbit

A BBC micro:bit együtt tud működni az évek óta népszerű Raspberry Pi miniszámítógépekkel is és az oktatási alkalmazások a programozás mellett a természettudományos, matematikai és mérnöki kompetenciák fejlesztéséhez is jól használható az ún dolgok internete (Internet of Things) jegyében. A projekt támogatóinak száma tetemes, a micro:bit honlapján számos jó gyakorlat és felhasználási javaslat érhető el. A kiállításon a Samsung és a Microsoft is szervezett micro:bit bemutatókat.

A kódolás területén egyre nagyobb a jó gyakorlatok száma. A BETT kiállításon járó látogatók számára egyértelműen látható volt, hogy a programozás nem önmagáért való szórakozás, hanem számos tantárgyhoz és egyszersmind a valós világ kontextusához illeszkedő tudásról van szó. A Raspberry Pi miniszámítógép projektjei között orvosi, meteorológiai, kémia alkalmazások mellett az űrkutatás kapta idén a főszerepet, ugyanis ez az eszköz a brit Tim Peake asztronauta jóvoltából a Nemzetközi Űrállomáson is eljutott és jelenleg is ott van. Az Astro Pi küldetésben a speciálisan kialakított Raspberry Pi eszközzel az űrhajósok érdekes kísérleteket végeznek, amelyek a tanulók által nyomon követhetők a projekt honlapján (https://astro-pi.org/).

A Raspberry Pi-hez kapcsolódó újdonság volt a PI-TOP, amely egy elemekből összerakható, az említett miniszámítógépre építő, speciális Linuxot futtató, „csináld magad” laptop (és desktop társa). Ez az eszköz is egy startup vállalkozás terméke. A STEAM Village területen ezeken az eszközökön mutatták be a Scratch programozás alapjait az érdeklődőknek.

A Raspberry Pi-t alkalmazó tanárok számára számos ingyenes tananyag, továbbképzés áll rendelkezésre a https://www.raspberrypi.org/ oldalon.

raspberry

A miniszámítógépek a programozás egyik bevezetésének és megszerettetésének hatásos eszközei. A kiállításon a jelen voltak az Arduino eszközei és Genuino projektek is az Intel Education standjain.

Robotika

A Lego robotok népszerűsége töretlen. A BETT kiállításon a Lego Mindstorms EV3 mellett, a Lego Education a WeDo, kisebb diákoknak való eszközkészletét is bemutatta. Az általános iskolai tantervi célok megvalósításához használható WeDo eszközkészlet kifejezetten a kereszttantervi megközelítést támogatja.

robotika

A Lego Education nyomdokain számos gyártó indult el és kínál különböző robotkészleteket vagy robotikai megoldásokat. Az egyszerű, távirányítható robotok mellett a programozást tanító eszközök is megjelentek. Ilyen volt például a koreai Smart Robot Coding School termékcsomag Albert nevű robotja (http://robotcode.io/page/albert.html), amely óvodás kortól támogatja a kódolás bevezetését. A robot magasabb szinten okostelefonnal együttműködve használható. A robot mellé munkafüzet tartozik feladatokkal és kihajtható pályákkal, valamint küldetéskártyákkal.

A robotika programozási oldala mellett több cég is kínált készleteket és megoldásokat az építés, a komplex szerkezetek, gépek terén. A már említett Raspberry Pi és BBC micro:bit eszközökhöz is léteznek építőkészletek, de a BETT kiállításon jelen volt az mBot is, amely a 3D nyomtatásban is kínált terméket.

A programozás és a robotok alkalmazása azonban nem csak a programozás oktatását célozza, hanem helyet kap az egyéb természettudományos tantárgyak, sőt a humán tantárgyak oktatásában is. A gyerekek számára vonzó, figyelemfelkeltő eszközöket a tanárok előszeretettel használják földrajz, fizika, kémia, biológia, vagy akár történelem problémák bemutatására és közös feldolgozására a jobb megértés és elsajátítás érdekében.

24723083906_83de049e53_z

3D nyomtatás

A 3D nyomtatás néhány éve még kuriózumnak számított, illetve kereste a technológia az oktatási alkalmazásait. Ma már azonban széles a termékpaletta a „csináld magad” típusú összerakható nyomtatóktól a professzionális megoldásokig. A tárgyak tervezése, a szerkezetrajzolás, a térbeli tárgyak szkennelése és a különböző diákprojektekhez nyomtatható tárgyak mind izgalmas oktatási lehetőségeket rejtenek és a nyomtató nem egy kuriózum, hanem segédeszköz. Nálunk ezek az eszközök még nem terjedtek el, de a BETT kiállításon látottak, a technológia fejlődése és terjedése valószínűsíti, hogy a magyar iskolákba is eljutnak majd a 3D nyomtatók.

3d_print

A kiállításon idén először jelent meg egy másik, egy-két éve indult mozgalom, a közösségi műhelyek (makerspace). Ezekhez már berendezéseket és bútorokat kínálnak cégek.

Minecraft

A játékosítás, illetve a játékos eszközökkel színesített oktatás ma már a korszerű digitális pedagógia eszköztárának részei. A Minecraft nevű igen népszerű játékot 2014-ben vásárolta fel a Microsoft. A játékban eddig is voltak oktatási alkalmazások (történelmi vagy éppen technológiai építmények), elérhetők óravázlatok és a fizetőképes felhasználók számára biztonságos, gondozott szerverek is léteztek. A 2011 óta működő MinecraftEDU számos országban ismert rendszer, amelyet most a Microsoft megvásárolt és a BETT 2016 egyik nagy bejelentése szerint nyártól elindítják a Minecraft oktatási változatát.

24722982216_280b053a04_z

A Minecraft a kreativitás fejlesztése, a térbeli tájékozódás mellett a programozás alapjainak megtanulására is alkalmas, de a háromdimenziós környezet kiaknázása még nagyon sok lehetőséget rejt. A Minecraft Education Edition össze lesz kapcsolva a Microsoft más alkalmazásaival és a tanároknak számos szolgáltatással jelentkezik. Az egyik fontos eredmény, hogy ez egyben egy közösségi oldal is (lesz), ez pedig felelősséggel is jár az üzemeltetők, de még inkább a pedagógusok számára. A Minecraft Magyarországon is nagyon népszerű, azonban nagyságrendileg több tanuló ismeri, mint szülő vagy tanár, pedig a gyerekek nagyon sok időt töltenek ezzel a nem is haszontalan játékkal. A bejelentés szerint osztályonként 20 angol fontba kerül majd a Minecraft Education Edition használata, ami azt jelenti, hogy jó lenne Magyarország számára egy olyan konstrukció, ami nem a pedagógusokat vagy az egyes iskolákat terheli.

A BETT 2016 kiállításon a Microsoft standján kívül több helyen is voltak érdekes Minecraft bemutatók (pl. Minecraft Raspberry Pi-re), ami arra utal, hogy sok pedagógiai fejlesztő és pedagógus fantáziáját megmozgatta ez a játék.

Magyarok a BETT-en

Több ország jelentkezett külön standdal, amelyeken az ország cégei, termékei jelentek meg. A BETT kiállításon öt magyar cég is kiállított (Designsoft, Intellisense, Mozaik, Neting Informatika, OTP Fáy Alapítvány) és nem kis büszkeség, hogy BETT Awards (http://bettawards.com/winners/) díj jelöltjei között volt az Intellisense (LabCamera) és a Mozaik Kiadó is (mozaBook).

Előadások

Néhány évvel ezelőtt a BETT kiállításon megjelentek a világhírű előadók és az előadások is elérhetővé váltak a nagyközönség számára. A kiállítást ezúttal is az oktatási miniszter nyitotta meg hivatalosan Nicky Morgan az Egyesült Királyság oktatásért felelős államtitkára, egyben a nőkért és az egyenlőségért felelős miniszter személyében. A miniszter kiemelte a programozás oktatásának fontosságát és az informatika oktatásának reformját, amelyet a jövő fejlődésének feltételeként említett. Nicky Morgan az előadásában megemlítette, hogy a miniszterelnökkel együtt vett részt a Kódolás órája programjában, ahol diákok tartottak nekik oktatást.

A miniszter kiemelte a szélessávú internet fejlesztésének fontosságát, amelyre 1,3 milliárd angol fontot fordítanak a szigetországban. Az informatika azaz a számítógép tudomány oktatása terén a miniszter kiemelte a Computing At School szervezet, amelynek hazai partnere az IVSZ szerepét, amely az utóbbi években több tízezer képzést tartott pedagógusok számára.

A Hole in the Wall projektjéről híressé vált Prof. Sugata Mitra előadása a tudás új értelmezése és az oktatás mai kihívásai köré szerveződött. Az előadásban kiemelte az önszerveződő oktatási környezetek (SOLE) fontosságát és javaslatokat fogalmazott meg az oktatás és az iskola teljes átgondolásával kapcsolatban.

speeches

A külföldi miniszteri előadást a 2016-os BETTen Najat Vallaud-Belkacem, Franciaország felsőoktatási és kutatási minisztere tartotta, aki beszédében szintén kiemelte az informatika szerepét a mindennapi életben és az oktatásban.

A globális problémák egyre fontosabbak és ez az oktatásban is meg kell jelenjen. Erről szólt Ellen Stofan, a NASA vezető kutatója, geológus, a nők a tudományban mozgalom képviselője előadása a NASA legújabb tudományos eredményeiről.

A tavalyi BETT nagyszabású Teachmeet eseménye után a 2016-os kiállításon a gyerekek is fontos szerepet kaptak, ugyanis tíz iskola diákcsoportjai tartottak előadásokat a KidsMeeten.