Az AI nem egy mindentudó, beszélő robot

2019.04.01

Boa László, az IBM Magyarország Cloud & AI Technológiai szakértője szerint a mesterséges intelligencia alapú technológiákkal nem helyettesíteni, hanem támogatni kell az embereket. A szakemberrel készült interjúból az is kiderül, hogy az IBM hogyan segít a vállalkozásoknak az AI megértésében és alkalmazásában.

Boa László (IBM) interjú

Mennyire tudatosak a hazai vállalkozások az AI-al kapcsolatos lehetőségek terén?

Boa László: A mesterséges intelligencia egy nagyon tág fogalomkör. Az AI kapcsán sok meghatározás
és találgatás kering a fejekben; vannak, akik az AI-t felhasználva pozícionálják magukat, de valójában csak részterületekkel foglalkoznak. Sok AI technológiát alkalmazó fejlesztés zajlik ma hazánkban, de ezek többnyire a technológia kipróbálását helyezik fókuszba. Ahhoz, hogy a hazai vállalkozások tudatosabban használják, érdemes jobban megismerniük a mesterséges intelligencia nyújtotta üzleti előnyöket. Az IBM ilyen irányú fejlesztéseinek lényege, hogy az üzleti életben a mesterséges intelligencia segítségével egyszerűsíthetünk, javíthatunk és felgyorsíthatunk folyamatokat.

Elsősorban technológiai, vagy inkább üzleti lehetőséget látnak (meg) benne?

B. L.: Mindkét aspektusra érdemes figyelni, hiszen ez a folyamatosan fejlődő technológia rengeteg üzleti lehetőséget hordoz magában. A hazai tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy sokkal több a technológiai irányultságú projekt és kutatás, mint a konkrét, AI-alapú üzleti fejlesztések száma. Az IBM vállalati ügyfelekre, azok napi problémáira fókuszálva fejleszti a B2B AI megoldásait és szolgáltatásait. Ezeket a nemzetközi tapasztalatokat próbáljuk kamatoztatni hazai környezetben, elősegítve ezzel a terület fejlődését.

Az IBM-nek mennyire kell „hittérítői” feladatokat is vállalnia az AI evangelizálása folyamán?

B. :L. Különösen fontos az eredmények megismertetése e területen. Az AI technológia alapjaiban képes megváltoztatni a mindennapi életünket. Új felhasználási esetek jelennek meg nap mint nap, és mint minden úttörő technológia, az AI megoldások bevezetése is addicionális felelősséggel jár (pl.: etikai, adatkezelési, szabályozási irányelvek). Új munkakörök jelennek majd meg, meglévőek változnak, vagy tűnnek el teljesen. Alkalmazkodnia kell a „végfelhasználóknak” is a megváltozott körülményekhez. Kiemelten fontos, hogy e területeken a kellő mélységű megértéssel rendelkezzünk, legyen akár szó egy magánszemélyről vagy egy vállalatról. Az említett témakörök megismerése segít abban, hogy ki tudjuk használni az AI nyújtotta előnyöket. Az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy megismertessük az AI lehetőségeit a vállalati szektorral, rávilágítva ezzel az elérhető előnyökre, elősegítve a versenyképesség növelését és a fejlődést.

Milyen profilú, méretű vállalkozások tudnak hatékonyabbá válni a mesterséges intelligencia által?

B. L.: A legkisebbektől a legnagyobb cégekig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő AI támogató szolgáltatást. Nincs alsó és felső limit sem. Az IBM az embert támogatja az AI technológiával, nem pedig helyettesíti. Az AI projektek egyértelműen meghatározott céllal, visszamérhető hatékonyságnöveléssel és üzletileg megalapozott döntésekre kell, hogy épüljenek. Mivel az AI szolgáltatások alkalmazásához ma már nem feltétlen szükséges jelentős beruházás (a felhő alapú szolgáltatások beiktatása mellett), az egy fős vállalkozástól a hatalmas multinacionális vállalatokig mindenki sikerrel alkalmazhatja.

Mostantól hány év múlva várható, hogy az AI általánosan áthassa az üzleti folyamatokat?

B. L.: Már most is jelen van számos esetben, de átfogóbb konszenzus szükséges a tekintetben, hogy mit tekintünk AI-nak. Egy egyszerűnek tűnő, ipari kamerákat használó, zöld paradicsomokat a pirosaktól kiválogató gépről sem feltételezi a többség, hogy „AI dolgozik mögötte”, pedig a technológiai alapokat tekintve nem sok az eltérés egy szállodai robot recepciós érzékelésétől.

Az AI jelenleg nem egy „mindent tudó, beszélni képes robot”. Sokkal inkább képességek halmaza, amelyeket az emberek által elvégezhető, ám időigényes feladatok támogatására célszerű a kezdetekben használni. Jelenleg vertikális célmegoldások működnek („Thin AI”), konkrét, pontosan meghatározott feladatot ellátva (pl.: motorblokkon repedés vagy méreteltérés felismerése kamerával, mezőgazdasági termelési folyamatok paramétereit meghatározó algoritmusok. öntözés, tápanyagösszetétel stb./)
Eljöhet persze az az idő, amikor átfogóbb, komplex, akár egész iparági folyamatokat irányító AI megoldások is léteznek majd, de ehhez még sok munka kell.

Az IBM milyen konkrét technikai segítséget, támogatást nyújt az AI implementálásában?

B. L.: Az ötlettől a globális megoldás produktív üzembe állításáig minden fázis támogatására van technológiai, módszertani és finanszírozási eszközünk is. Számunkra egyformán fontos, ha valaki egy kezdeti ötlettel jön be hozzánk, amihez technológiai megvalósítási, tervezési támogatást kér, netán az „AI tesztpályánkon menne köröket”, vagy egy nagyvállalat kér meg minket, hogy az üzleti rendszereit egészítsük ki AI képességekkel. A régióban az „IBM Garage Services” a legnépszerűbb szolgáltatásunk. Amikor az ötletből egy versenyképes megoldást kell sikerrel piacra vinni, vagy ha nincs idő kísérletezgetni, mert szorít az idő, és azonnal kell egy megfelelő AI megoldás, ott jól jön a segítség. Ebben segít hatékonyan az IBM Garage Services – egy startup sebességével globális nagyvállalati méretekre tervezett AI megoldásokat készítünk. Közösen, mindkét fél részéről aktív együttműködés mellett készül el az AI megoldás.

 

Várunk Téged is a SMART-ra április 2-án az Akváriumba, ahol Boa László, és még sok más előadó várja izgalmas témákkal a résztvevőket. Nézd meg a programot!