Árvai Péter az év európai internetes vállalkozója

2014.11.07

Az Europioneers az EB, a Deloitte, a Hub Institute és az European Young Innovators Forum közös kezdeményezése, amely a Startup Europe keretein belül jutalmazza az Unión belül induló ott is működő, újszerő digitális megoldásokat vagy szolgáltatásokat létrehozó cégeket.

Az Europioneers díjakért az idén is bőven ezer fölöttii létszámban jelentkeztek be a vállalkozások. Az első körös jelölés után internetes szavazással szűkítették le a mezőnyt, a győztesekről vizont már egy szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai között ebben az évben ott találhattuk például a Világgazdasági Fórum vagy a Facebook képviselőjét is. Az Év Internetes Vállalkozója díjra előzetesen 14 jelöltet állítottak összesen 9 országból, amelyek közül a Prezi volt az egyetlen magyar cég.

A második nagy trófea

A győzelem abból a szempontból is jelentős, hogy magyar cég vagy vállalkozó még soha sem kapta meg a díjat. Az immár 45 millió felhasználóval büszkélkedő Prezinek amúgy nem ez az első idei skalpja, hiszen júniusban a londoni The Europas Awardsot is megnyerte a Best Founders/Co-founders, azaz a Legjobb (Társ)alapítók kategóriában. A cég ugyanakkor előkelő helyezést ért el a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 versenyén, amit egyébként egy másik magyar alakulat, a Szallas.hu nyert meg.

„Nagyon örülök ennek az díjnak, amiért nemcsak én, hanem a két alapítótársam, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám, illetve a Prezi-dolgozók közösen dolgoztak meg. A díjak azért is fontosak, mert ezzel egyrészt Magyarország jó hírét visszük a világban, másrészt pedig ezen keresztül sokakhoz eljut az üzenetünk, hogy fontos elkezdeni vállalkozni, fontos hinni magunkban” – idézi Árvai Pétert a Prezi közleménye.

Forrás: bitport.hu