A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) a megyei vállalkozások számára rendszeresen szervez aktuális, közérdeklődésre számot tartó témákban rendezvényeket. A felmerülő vállalkozói igényekre reagálva az SKIK november 8-án az INPUT Programmal közösen Ipar 4.0 témakörben szervezett rendezvényt Kaposváron.

A somogyi kkv-k is elkezdték a felkészülést az Ipar 4.0-ra

Tordai Balázs, az IVSZ Ipar 4.0 szakmai vezetője „Ipar 4.0 – Délibáb, vagy már ott vagyunk?” című előadásában a sajtóban mind divatosabb szakkifejezések (hálózatosodás, IOT, Ipar 4.0, digitalizáció, kiber-fizikai rendszerek) közötti eligazodásban igyekezett segíteni a mintegy 20 érdeklődő kkv munkatársnak. Arra kereste a választ, hogy ezek a jövő trendjei, vagy már itt is vannak, illetve, hogy a termelő kkv-k számára fenyegetést vagy lehetőséget jelentenek.

A háromnegyed órás előadást követő kötetlen beszélgetésben is hasonló kérdéseket fogalmaztak meg a résztvevők: mi érinti az ipar 4.0 trendből a kkv-kat, milyen hatással van rájuk, mit kell tenniük, illetve honnan tudnak minél hatékonyabban információhoz jutni, és milyen EU illetve kormányzati források lesznek elérhetők a gyártó cégek számára?

Tordai Balázs elmondta, hogy a GINOP 1.1.3-16 program éppen e kérdésekre igyekszik választ adni a kkv-k számára szervezett demonstrációkkal és az ipar4.hu honlappal is, és az IVSZ IoT Munkacsoportjába tömörült vállalatok is szakszerű segítséget tudnak adni a termelő vállalatok digitalizációs törekvéseihez.

Csatlakozz Te is az IOT munkacsoporthoz és az Ipar 4.0 almunkacsoporthoz!