A SMART konferencia legjobb előadásai – beszámoló

2019.04.12

Az IVSZ főszervezésével megújult SMART X konferencián több mint 1000 résztvevő és 150 előadó folytatott élénk diskurzust a hazai innovációról.

IVSZ SMART beszámoló

Április 2-án friss lendülettel startolt el az immár tizedik évét számláló SMART konferencia, mely ezúttal az IVSZ stratégiai partnersége mellett hívta össze a digitalizáció és innováció iránt érdeklődő cégeket és szakembereket. A jubileumi eseményen több mint 1000 ember,  öt teremben, 150 előadóval, 120 előadáson és beszélgetésen járta körül az innováció sokszínű és időszerű témáit. A SMART idén a transzparencia, a felelősségvállalás és a kollaboráció mellett tette le voksát, amivel gyümölcsöző platformot biztosított különböző szereplők együttgondolkodására: a nagyvállalatok, startupok és a pénzügyi, kormányzati és akadémiai szereplők is értékes hozzávalókkal járultak hozzá a sikeres hazai innovációs ökoszisztéma receptjéhez.

A SMART 10 éve mobilfejlesztői eseménynek indult, az elmúlt évek alatt azonban egy erős innovációs és technológiai fókuszú konferenciává nőtte ki magát, hogy idén az IVSZ szervezésében és tapasztalatait bevonva még inkább rácsatlakozzon az innovációs áramlatokra – ezt a kitűzést jól jelzi az esemény „Celebration of Innovation” szlogene is. Április 2-án a budapesti Akvárium 5 termében, párhuzamosan futó 5 szekcióban felvonultattunk és összefogtunk minden innovációs területet és témát, legyen az technológiai, szervezeti, vagy társadalmi jellegű.

Innovációról innovatívan – és átfogóan

Major Gábr, IVSZ főtitkár

Major Gábor (IVSZ)

A konferencia legnagyobb érdeklődést vonzó szekciója a Kék terem látványos színpadán kapott helyet – a program során itt a humán jelenlét mellett egy robot, Pepper is felbukkant a porondon. A teremben számos ágazat és szemszög jelent meg – csillagászat, egészségügy, orvostudomány, design, így Major Gábor IVSZ főtitkár nyitóbeszédében könnyű szívvel ígérhette a résztvevőknek, hogy a digitalizáció mindent átható voltát a SMART egyetlen nap alatt meg fogja mutatni.

IVSZ SMART Birkner Zoltán

Dr. Birkner Zoltán (NKFIH)

Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke előadásában a változtatás, az újratervezés fontosságát emelte ki. Az újonnan kialakuló innovációs rendszer arra ösztönzi a szereplőket, hogy a prototípusok elkészültén túljussanak a cégek és valóban működő termékek, valamint szolgáltatások jöjjenek létre. Kiemelte, hogy a SMART konferencián első alkalommal a Hivatal kezdeményezésére létrejött egy állami közösségi kiállítói tér, amelyre az Input program, illetve a Bay Zoltán Kutatóközpont is meghívást kapott.

IVSZ SMART Vinnai Balázs

Vinnai Balázs (Codecool)

Ezt követően Vinnai Balázs, a Codecool alapítója folytatta: prezentációjában előkerült minden innovációs elem, amire az idei SMART is épült. Új technológiák, új termékek, új stratégiák és új modellek – ezeket szétszálazva a programozóiskola és az innovácós tér ismert szakembere amellett tesz hitvallást, hogy nem a technológia önmagában okozza a drámai változásokat, hanem a technológia által elérhető új üzleti modellek. A technológiákról szólva pedig azt mondta:

2030-ra a Magyarországon a munkahelyi tevékenység 49%-a automatizálható lesz.

IVSZ SMART Zacher Gábor

Zacher Gábor (toxikológus)

A Digitális detox blokkban erős hasonlatok kerültek elő, a technológiai optimizmus lendülete egy kicsit megtört a teremben Zacher Gabor toxikológus előadása alatt. A folyamatos digitális jelenlét a szakember szerint olyan, mint a drog – ugyanúgy meg kellene gondolnunk, hogy telefont adunk-e a gyerek kezébe, mint ahogy például az alkohollal kapcsolatban is felelősségre okítjuk.

IVSZ SMART Bogár Bence

Bogár Bence (experience designer)

Bogár Bence experience designerben is felmerült már, hogy a felhasználói élmény erőteljes alakítása miatt ő lehetne a modern kor drogdílere. A detox blokk előadói azonban nem teljes útzárat adnának a digitalizációnak, hanem tudatosságra intenek, Vinnaihoz hasonlóan azt vallják, hogy a technológia önmagában nem káros, az irányát és felhasználási módjait nézve azonban óriási felelőssége van innovátoroknak.

IVSZ SMART Vityi Péter

Vityi Péter (IVSZ, Kürt Akadémia)

Vityi Péter (IVSZ alelnök, Kürt Akadémia ügyvezető) előadása jól demonstrálta, hogy a vállalati innováció sebessége milyen mértékben felgyorsult – azaz gyorsulna, ha a szervezetek jól meg tudnának birkózni a kihívásokkal, hiszen a technológia által gerjesztett változások lefutása rövidebb, mint a vállalati változás ciklusa.

Dorogi Bea, a Microsoft HR managere szerint erre válaszként a „mindenttudó” emberekből álló csapatokat a „mindenttanuló” emberekből szerveződő csapatok irányába kell elmozdítani.

IVSZ SMART Horváth Ádám

Horváth Ádám (DPMK)

A lányomnak nemrég papíron kellett dolgozatot írnia a katódsugárcsöves monitorról. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjas koromig biztosan lesz munkám.

– kezdte az Oktatás 4.0 blokkot Horváth Ádám, a DPMK divízióvezetője megmutatva azt, hogy bőven van még hova fejlődni az oktatás modernizálása terén.

IVSZ SMART Zeitler Ádám

Zeitler Ádám (Milestone Institute)

Zeitler Ádám, a Milestone Institute társalapítója és ügyvezetője szerint a diákokat leginkább három tényező erősítésével tudjuk felkészíteni a 21. században való boldogulásra, az egyenlet alkotóelemei pedig a stabil személyiség, a műveltség és a kreativitás. Az oktatás azonban újra és újra elbukik ezek átadásában, amiért három különböző csodaváró vélekedés felelős, köztük a technológiai messianizmus is. Zeitler szerint túl gyakran várják a szakemberek egy-egy technológiától, hogy forradalmasítsa az oktatást, pedig

A megoldás sosem olyan egyszerű, hogy berakunk valamilyen technológiát az osztályterembe, és azzal kész.

Hot tech & az emberi tényező

A Lila terem adott helyet a legfrissebb technológiai trendjeknek, a nap első felében itt arról volt szó, hogy mely technológiák forgathatják fel a világot, illetve hol tart, merre tart az alkalmazásuk. Asbóth János, a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos főmunkatársának előadásából kiderült, hogy a kvantumos “furcsaságokra” építő technológia ma már piaci termék, de a kvantumszámítógép még csak prototípus. Az Ericsson, a Nokia és a Huawei képviselői pedig megmutatták, hogy az 5G hogyan változtatja majd meg az innováció arcát és a társadalmat is.

IVSZ SMART Bárd Imre

Bárd Imre (Nesta)

A terembe begyűrűztek a felelősségvállalásról és etikáról szóló előadások is: Bárd Imre, a Nesta kutatója a MI etikai kérdéseiről okította a résztvevőket: fontos elvárás a MI technológiák felé, hogy igazságosak, átláthatóak és elszámoltathatóak legyenek. Az igazságosság nem valósulhat meg például megfelelő minőségű adatok nélkül, hiszen a főként középkorú fehér férfiak arcképein edzett arcfelismerő rendszerek a kisebbségek, eltérő bőrszínűek és a nők esetében hibásak lehetnek.

IVSZ SMART Digitális detox panel

Digitális detox panel – McMenemy Márk, Krajcsó Nelli (Slow Budapest), Szirtes Hajnalka, (IPS Tanácsadó Kft.), Bogár Bence, (experience designer), Ölveczky Tamás (Be Social)

Varga Gábor, a Microsoft magyarországi stratégiai technológiai tanácsadója szerint a legkisebb hibaszázalékot olyan módon lehetne elérni, ha a MI és az ember együttműködne: így a MI humán felügyelet mellett futna, de a felügyelő alkalmasságát is egy MI alapú technológia monitorozná. A teremben helyet kapó Digitális detox panelbeszélgetés itt is sötét hasonlatokkal borzolta a kedélyeket. A beszélgetés moderátora, McMenemy Márk a dohányiparhoz hasonlította a techvilág helyzetét, Krajcsó Nelli, a slow-mozgalom arca pedig a fehércukorral és a műanyaggal példálózott: a hasonlatok szerint az eleinte ártatlannak tűnő trend veszélyes oldalára most ébredünk rá.

A F*ckup projektek blokkban az előadók kreatív módokon beszéltek az útjuk során elkövetett hibákról, a vízió és a valóság között húzódó szakadékról. Farkas Rita, a HeatVentors társalapítója arról beszélt, hogy milyen potenciális buktatókat rejt a környezet egy induló startup számára, Scheidler Balázs, a Balabit alapítója pedig bátorkodott megkérdőjelezni a cége sikerét, szerinte:

A kudarc attól függ, hova céloztunk.

Startup kávézó – a startup-önszerveződés melegágya

A SMART hagyományaihoz híven idén is külön teremben foglalkoztunk a startup világot foglalkoztató legfontosabb kérdésekkel. A nap első felében a gyakorlati tartalmaké volt a porond: körbejártuk a startup építés különböző aspektusait a termékfejlesztéstől a marketingig, és betekintés adtunk olyan módszerekbe, amelyeket a legmenőbb tech cégek szakemberei használnak nap mint nap. Design thinking, csapatépítés, üzleti terv, mérőszámok voltak a palettán.

IVSZ SMART Felipe Milan

Felipe Millan (Twilio)

Felipe Millan, a Twilio közösségfejlesztő menedzsere pedig megmutatta, hogyan a leginnovatívabb cégek – többek közt az Airbnb – hogy épít a közösségekre és a bizalomra, és a közösségépítés miért lett megkerülhetetlen védekezési stratégiája ezeknek a cégeknek.

IVSZ SMART Nemes András

Nemes András (Antavo)

Nemes András (Antavo, alapító & sales igazgató) igazi terjeszkedési know-howt adott át: gyakorlati példákon keresztül megtudhattuk, hogyan szerezték meg az első 25 ügyfelüket, és ebben milyen fontos szerepet játszott az ügyfelekre fordított minőségi figyelem.

A délelőtti előadásokat követően a startup ökoszisztémáról, annak fejlesztéséről, régiós és nemzetközi pozíciójáról, illetve helyi sajátosságokról és kitörési pontokról volt szó. Itt olyan témák kaptak helyet, mint a finanszírozás, nagyvállalati együttműködések, érdekérvényesítés és önszerveződés. A hazai startup-támogatói közeget tárgyaló panel résztvevői például arra jutottak, hogy a vállalkozóbarát környezet és tudásmegosztási modellek kulcsa az oktatás: fontos, hogy az innen kikerülőket már ne kelljen edukációs programokkal külön felkészíteni a vállalkozói létre, ebben pedig az államnak is szerepe van.

IVSZ SMART-Up Challenge pitch verseny

Revealu, a SMART-up Challenge nyertese

A nap izgalmas momentuma volt a SMART-up Challenge pitch-verseny: az RTL-ből ismert 5 cápa állította pellengérre 5 versenyző startupot. A cápák némi szurkálódást és izzasztó megjegyzéseket követően végül a Revealu csapatának ötletére haraptak rá, így a GDPR ihlette adatvédelmi alkalmazás fejlesztői nyerték a pitch-versenyt.

Újgenerációs közlekedés és iparnégy

IVSZ SMART Waze panel

Waze kontra Budapest kerekasztal – Zách Dániel (Totalcar), Dr. Nagy Marcell (Waze), Kardos Zoltán (BKK Info), Báder Richárd (Magyar Közút Nonprofit Zrt.), Rab Judit (Lechner Tudásközpont)

A Piros terem délelőtti részében “körbeközlekedtük” az összes olyan jelenséget és szolgáltatót, amely jelentős hatással van a közlekedés megújulására. Az újgenerációs közlekedésről szóló blokkban optimista hangvételt ütöttek meg az előadók, és arról beszéltek, hogy a digitalizáció és az okosmegoldások egy emberibb jövőkép, városkép állványzatai.

IVSZ SMART Paloma Castro

Paloma Castro (Lime)

Lehetünk optimisták a városi élettel kapcsolatban. Újragondolhatjuk a városokat az emberek és a kapcsolatok mentén.

– mondta Paloma Castro, a Lime kommunikációs szakembere. A Waze kontra Budapest kerekasztal résztvevői is arról értekeztek, hogy a közösség erejét használó navigációs alkalmazás és a BKK együttműködése egy élhetőbb város felé mutat, bár a kevesebb autó, több zöld felület vízójához még több információra van szükség: például az épített környezet változásait, illetve a gyalogosokat, kerékpárosokat is érintő adatokra. A különböző sharing szolgáltatókat (Blinkee.city, Greengo, Lime, MOL Bubi, MOL Limo) tömörítő panelbeszélgetés során is az együttműködés szükségessége volt a vezérfonal, a szolgáltatók komplementer tényezőkként tekintenek magukra és egy komplex rendszer kialakítását gondolják fontosnak.

A nap második felében az iparnégyes témáké volt a terep: a vállalkozások túlélésének, hatékonyságnövelésének legfontosabb eszközeiről és megoldásairól esett szó, gyakorlati megközelítés és esettanulmányok segítették a résztvevőket ezekben eligazodni.

IVSZ SMART Nick Gábor

Dr. Nick Gábor (EPIC InnoLabs)

A blokk felvezető előadásában Dr. Nick Gábor, az EPIC InnoLabs vezetője ökoszisztéma megközelítésből tárta fel a digitalizáció témáját: ez az ipar 4.0. fogalmát kitágítja és a különböző gazdasági, társadalmi trendeket (pl. közösségi háló, globalizáció, energiahatékonyság, stb.) is a fogalom részeként kezeli. „A japánok már a Society 5.0-ról beszélnek” – mondta az előadó.

IVSZ SMART Gulyás Máté

Gulyás Máté (Datapao)

Gulyás Máté, a Datapao ügyvezetőjének előadása is sokakat megmozgatott: ő use-caseken keresztül adott tanácsokat a hallgatóságnak: szerinte a digitális átalakulás során ránk zúduló ismeretlen tényezők kezelhetőbbek akkor, ha időben elkezdjük az átalakulást és kis lépésekben haladunk.

Akadémia & Impact innováció

IVSZ SMART Drótos György

Dr. Drótos György (Corvinus Egyetem)

Az IFUA Horváth & Partners által meghívott délelőtti előadók nem kis dolgot vállaltak magukra: a hazai egyetemi innovációról igyekeztek áttekintést nyújtani sallangmentesen, makro, intézményi és mikro szinten is. Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal alelnöke átfogó felvezetése után Dr. Drótos György, a Corvinus Egyetem docense előadásában feltérképezte, hogy jelenleg milyen egyetemi-ipari innovációs együttműködési formák valósultak meg itthon, ezek a kollaborációk milyen egyetemi ökoszisztémában tudtak életre kelni, vagy a kísérletek hol akadtak meg. Ezután számos hazai jó példát hallgathattak meg jelenlévők: hogyan tudott egy „start up” egyetemi vállalkozás kilépni a piacra és akár nemzetközi szinten is megállni a helyét. Például hogyan történt egy olyan új technológia kifejlesztése egyetemi környezetben, amely a szájsebészeti műtéti eljárásokat könnyíti meg, majd az oktatási programban is meg tudott jelenni. De bemutatásra kerültek példaértékű együttműködések nagyvállalatok és egyetemek között, például MOL-Pannon Egyetem, Szent István Egyetem Gödöllő – Agrovir közös törekvései.

IVSZ SMART Lukovics Miklós

Lukovics Miklós (SZTE Gazdaságtudományi Kar)

A szekció második felében a felelősség témáját izzítottuk a HubIT-tal együttműködésben: itt az erős társadalmi tudatosságtól vezérelt, a társadalommal együttműködésben és az emberi jövő érdekében előre törő innovációk jelentek meg. Dr. Lukovics Miklós, a SZTE Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense elgondolkoztató előadásában a felelős innováció gyakorlatát az önvezető autók példáján keresztül mutatta meg: megtudhattuk, hogy gyakorlati átültetés milyen kihívások elé állítja az alkalmazókat, és hogy a közvélekedés hogyan kapcsolódik ehhez a folyamathoz.

A technológia készültségi foka nem egyenlő a társadalom felkészültségével.

– emelte ki az előadó.

IVSZ SMART Prószéky Gábor

Prószéky Gábor (MTA Nyelvtudományi Intézet)

Prószéky Gábor, a MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatója igen humoros előadásban magyarázta el az intelligens szövegelemzés humán, nyelvészeti oldalát. Kiderült, hogy a fordítógépek nem tudják lefordítani azt a mondatot, hogy “A postás megharapta a kutyát.” – mert a rendelkezésére álló adatokból adódóan ez a helyzet statisztikailag nem fordulhat elő, csak a fordítottja – példálózott az előadó.

A SMART legfontosabb előadásai elérhetőek lesznek YouTube csatornánkon, a konferenciáról készült fotók már elérhetőek Facebook oldalunkon, illetve a konferencia prezentációit megtalálod SlideShare oldalunkon.

 

Legközelebb a MENTA konferencián találkozunk! Már most írd be a naptáradba: IVSZ MENTA 2019 – Szeptember 18-19. – Spirit Hotel Sárvár *****