A kézzel fogható mesterséges intelligencia

2018.07.12

Lévay György, kutató nevével és történetével már sokan találkozhattak. Nemrég a Forbes címlapjára is felkerült a fiatal menedzser, aki  egyetemi évei alatt agyhártyagyulladás következtében elvesztette mindkét kezét és lábfejét. A trauma után családja és barátai rendületlen támogatásával felépült és visszatért tanulmányaihoz, amelyet a felkarprotézisek irányításának fejlesztésére szentelt. Két évet töltött az Egyesült Államok egyik legjobb egyetemén, a Johns Hopkins Egyetemen, ahol emberek és gépek közti kommunikációval próbált javítani a protézisek működésén. György az Infinite Biomedical Technologies kutatási menedzsereként dolgozik ma.

 

A kézzel fogható mesterséges intelligencia - Lévay György (Infinite Biomedical Technologies)

 

A 25. MENTA konferencia egyik leginspirálóbb, legnagyobb érdeklődéssel várt előadása Lévay Györgyé lesz. Vele beszélgettünk:

 

Beszédes, provokatív címet választottál előadásodnak. Tudván, hogy felkar és kéz protézis rendszerekkel élsz, hogyan értelmezzük?

Nos, igen…az idegrendszer, testünk és agyunk kommunikációjának pontos megértése változatlan kihívás. Most azon dolgozom, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával fejleszteni lehessen a protézisek tudását. Szükséges ugyanis a mesterséges intelligencia használata, hogy ezek a rendkívül drága eszközök valóban javíthassák az életminőséget, a motorikus funkciókat. Testünk természetes részévé tán nem fognak válni ezek az eszközök, de hiszek benne, hogy okosabbak, szenzitívebbek lehetnek, és jelentősen javítható lesz  az emberi test és a protézis rendszerek közti kommunikáció, interakció.

 

Mi történt veled az elmúlt években?

A médiának is köszönhetően számos helyre kaptam meghívást. TedX Youth inspirációs előadást tartottam, de a közelmúltban Prágába is meghívást kaptam a Singularity University találkozójára. Számos, és elsősorban technológiai fórumra kapok meghívást, hogy meséljem el a történetem, és meséljek kutatásaimról is. Az Egyesült Államokban ismerkedtem meg az Infinite Biomedical Technologies céggel, s nemrég kezdtem el tanácsadóként dolgozni a vállalatnál. Nagyon élvezem, mert arra koncentrálhatok, ami mindig is érdekelt, az emberi test és a protézisek kommunikációjának javításán, mesterséges intelligencia használatával.

 

Mekkora a bionikus protézisek piaca egyébként?

Globálisan néhány millió felkar imputált van, de csak nagyon elenyésző, kis részük képes megengedni magának ezeket a drága eszközöket.

 

Egy kicsit más kérdés: volt már olyan, hogy nem tudta a jobb kéz, mit akar a bal?

Igen, kerültem már vicces helyzetekbe, pontosan azért, mert még messze nem tökéletes a technológia. A legnehezebb azt elfogadni, hogy a protéziseket nem érzed a testrészednek, így sosem tudod olyan természetesen irányítani őket, mintha ép lennél. Ejtettem már el poharat, és néha nehézségeim vannak tárgyak megfogásával, emelésével, de valahogy mindig úrrá leszek a nehézségeken. Bár rengeteget fejlődött a technológia a protézisek piacán is, de még mindig nagyon gyerekcipőben jár, rengeteg kutatásra és fejlesztésre van szükség, hogy az egészséges embertársainkhoz hasonló életminőséget érjenek el a protézissel élők.

 

Mire számíthat a 25. MENTA közönsége, amikor veled találkozik?

Nos, a 25 év kapcsán elmondhatom, negyed évszázaddal ezelőtt is voltak bionikus végtag protézisek, de azok sokkal fejletlenebbek voltak. Ami rajtam lesz, az egy mai, state-of-the art rendszer. Azon túl, hogy biztosan tudok mutatni egy-két trükköt, amit rajtam kívül senki sem tud megcsinálni, elmesélem majd, hol tartanak most a bionikus protézis fejlesztések, milyen kihívások állnak előttünk, és hogyan lehet a mesterséges intelligenciát az emberi test működésének szolgálatába állítani.

Ha te sem szeretnél lemaradni Lévay György lenyűgöző előadásáról, regisztrálj mostMENTA 2018-ra az IVSZ menedzsertalálkozójára, hiszen július 15-ig (vasárnapig) még early bird kedvezménnyel válthatod meg a jegyed a konferenciára!