November 2-án, az EPALE Magyarországgal közösen, 35 fő regisztrált résztvevővel tartotta meg szakmai ülését az Oktatási munkacsoport. A rendezvény fókuszában a hazai szak- és felnőttképzés helyzete, valamint a felnőttkori tanulás jövője állt.

A digitális kompetenciák megszerzése alapkövetelmény

Horváth Ádám az IVSZ Oktatási munkacsoportjának vezetője bemutatta az elmúlt időszak tevékenységeit, a kitűzött célokat és víziókat. Köszöntőjében ismertette az előzetesen megküldött napirendi pontokat és megköszönte az együttműködés lehetőségét az EPALE Magyarországnak az esemény szervezése kapcsán.

Vedovatti Anildo a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal képviselője rövid előadásában kitért az EPALE program szakmai közösségépítő céljaira, bemutatta a kapcsolódó honlapot és ismertette a felület által nyújtott szolgáltatások és lehetőségek sokszínűséget. Kiemelte a másfél éves program felnőttkori tanulás elektronikus európai platformjának tudás- és információmegosztásra alkalmas felületének számos előnye mellett annak ingyenességét is.

Sisák Zoltán a HTTP Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az alapítvány egyik legfontosabb feladata az IT képzés segítése és támogatása, valamint a tehetséggondozás. Ennek egyik jelentős eredményeként értékelte az 51 szakmában mintegy 60 ország 1300 versenyző részvételével Abu Dhabiban megrendezett WordSkills versenyen elért hazai IT sikereket. A magyar versenyzők között az informatikai rendszerüzemeltető Varga Ákos bronzérmet szerzett.

Ismertette továbbá, hogy az ágazati érettségi átalakítása a közelmúltban megkezdődött. Egyik legfontosabb kérdés, melyet megfogalmazhatunk, hogy az informatika érettségi milyen körülmények között valósuljon meg. Milyen eszközök álljanak rendelkezésére a diáknak a feladatok megoldásához, illetve milyen jellegű feladatok készüljenek? Ezekre a kérdésekre a munkaerőpiac elvárásainak figyelembevételével, szinkronizálásával kell megadnunk a válaszokat, hangsúlyozta Sisák Zoltán.

Horváth Ádám, az Oktatási Munkacsoport vezetője

Horváth Ádám, az Oktatási Munkacsoport vezetője

Horváth Ádám kiemelte, hogy a fejlesztési feladatok kapcsán a szabályozási oldalt nem hagyhatjuk figyelmen kívül és pontos válaszokat kell adnunk a tartalmi változásokra és munkaerőpiaci igényekre egyaránt. Ezt a munkát kezdte meg korábban az IVSZ és a HTTTP Alapítvány is, és ezt támogatja jelentős szakmai munícióval az Infotanár Mentor Program.

Horváth Ádám a Felnőttképzési rendszerek finanszírozási című előadásában kiemelte, hogy jelenleg a tartalmi szabályozás nem találkozik a munkaerőpiac követelményeivel. Az ipar 4.0-ra kell felkészíteni a diákokat, a jövő munkavállalóit. Jelenlegi környezetben eljutottunk odáig, hogy megjelentek azok a piaci szereplők, akik a hagyományos, államilag finanszírozott képzések és a piaci elvárások között állnak. A felnőttképzés jelenlegi finanszírozási rendszerére a megfelelő módon kell reagálni. Jelenleg a fő finanszírozási források az állam, a vállalat, az egyén és az EU. Szinte kizárólag a munkaügyi központok által megajánlott képzéseket hajlandó finanszírozni a rendszer. Szűk a kínálati portfólió és nem a munkaerőpiaci képzések vannak többségben. A felnőttképzésbe bevontak 60%-át a munkaadó képzi és finanszírozza támogatások nélkül. Ez az arány egyedülálló az EU-ban és egyik következménye a felnőttképzésben résztvevők alacsony száma.

Magyarországon a felnőttképzések jelentős része nincsen azonosítva, így a rendelkezésre álló statisztikák torzak, hiányosak, nem megfelelőek. A rendelkezésre álló adatok alapján a vállalkozások mindössze 15% gondolja úgy, hogy a képzési költségek túl magasak (saját munkavállaló számára), tehát nem ez a tényező tartja vissza a vállalkozásokat a képzésektől. Ezzel szemben a munkavállalók esetében a távolmaradás oka a képzés ára, túl drága, nem engedhetik meg maguknak.

A képzések állami elismerésének lényege a munkaerőpiaci relevancia biztosítása kellene, hogy legyen, nem pedig adminisztrációs túlszabályozottság.

A felnőttképzésben résztvevők arányának növelése nélkül Magyarország versenyhátrányba kerül.

A digitális kompetencia keretrendszereit Loboda Zoltán a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ munkatársa mutatta be előadásában.

Loboda Zoltán hangsúlyozta, hogy jelenleg a minimum terv egy olyan keret kidolgozása, amely tartalmazza a megfelelő kompetenciákat, melyek által az egyének digitális tudása, felkészültsége mérhetővé válik. Az egyének munkaerőpiaci relevanciájának megállapításához egységes mérőrendszer kialakítására van szükség.

Jankó Tamás az NGM munkatársa megjegyezte, hogy a hazai digitális írástudás versenyképessége gyengül, ezért ennek a fejlesztésnek kiemelten nagy a jelentősége.

Dr. Főző Attila László ismertette az EU Code Week 20017. eseményt és bemutatta az Alba Innovár Digitális Élményközpontot. Az 5 éves EU Code Week hazai koordinátori feladatait idén is az IVSZ látta el. Az esemény 2017. október 7-22. között valósult meg. 2017-ben 509 regisztrált eseménnyel hazánk a 6. helyen végzett. A közvetlen résztvevők száma több mint 31 000 tanuló, 2 500 pedagógus és 600 szülő volt. A program 2018 októberében ismét megrendezésre kerül.

Dr. Főző Attila László, az IVSZ oktatási szakértője

Dr. Főző Attila László, az IVSZ oktatási szakértője

Az Alba Innovár Digitális Élményközpont a 21. századi készségek fejlesztésére, a digitális alkotás és gondolkodás, az esélyegyenlőség, valamint a digitális szakadék csökkentésére létrehozott, előremutató kezdeményezés Székesfehérváron. Az Élményközpontban iskolai csoportok fogadására, szakkörök és táborok tartására, előadások és bemutatók, valamint családi programok megszervezésére van lehetőség.

Horváth Ádám az esemény záró előadásában elmondta, hogy a digitális kompetenciák megszerzése napjainkban alapkövetelménnyé válik. Az új Nemzeti alaptantervnek tartalmában ezt kell majd közvetítenie. Jelenleg a NAT szakmai koncepciójának kidolgozása zajlik, amely várhatóan jövő tavaszra készül el. A végleges NAT 2019-re várható, azonban bevezetése 5-6 év. Az alaptanterv bevezetéséig a kieső alap digitális kompetenciákat egyéb forrásból kell pótolni.

A módszertan, a platform és a közeg is digitális kell legyen, különben a pedagógusok nem lesznek képesek olyan módon átadni az ismereteket, ahogyan azt a munkaerőpiac megköveteli.

Amennyiben szeretnél Te is aktívan részt venni az Oktatási munkacsoport munkájában, jelentkezz Madarász Eriknél az erik.madarasz@ivsz.hu e-mail címen!