2016-ban is lesz EU Code Week – az európai programozás hete

2016.06.24

Október 15-e és 23-a között Európában és azon kívül is több millióan – gyerekek, fiatalok, felnőttek, tanárok, szülők, vállalkozók és hírességek – vesznek részt az idei Code Weeken. A program arra hívja fel a figyelmünket, hogy a programozás mindenhol megjelent az életünkben, és olyan alapvető készséggé vált, melynek – legalább alapszintű – elsajátítására mindannyiunknak szüksége lesz. A programozás hetéhez kapcsolódó rendezvényeken mindenki megismerheti a programozás alapjait. Az események egy részének iskolák és könyvtárak adnak majd otthont.

codeweek-footer

Miért érdemes megismerkedni a programozással?

Olyan korban élünk, amikor a technológia szédítő iramban fejlődik, ez pedig nagy hatást gyakorol az életünkre. Ma már teljesen másként dolgozunk, kommunikálunk, vásárolunk és gondolkodunk, mint az előző generációk. Ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni a gyors változásokkal, és ki tudjunk igazodni a világban, jobban meg kell értenünk az új technológiákat, sőt olyan készségekre, képességekre is szert kell tennünk, melyek segítségével könnyebben tudunk alkalmazkodni az új életkörülményekhez.

A programozási ismeretek elsajátítása révén jobban megérhetjük a dolgok működését, ötleteinket átültethetjük a gyakorlatba, és új dolgokat is létrehozhatunk – akár munkánkkal kapcsolatban, akár puszta szórakozásból, hiszen a programozás révén kibontakoztathatjuk kreativitásunkat, és csodálatos emberekkel dolgozhatunk együtt – földrajzi határokra való tekintet nélkül.

De mi az a Code Week és miről fog szólni?

Fontos közös célunk, hogy mindenkihez közelebb hozzuk a kódolást. A Code Week egy alulról szerveződő, önkéntesek által működtetett kezdeményezés, akik vállalták, hogy saját országukban a rendezvénysorozat „nagyköveteként” népszerűsítik a programozást. A magyarországi Code Week programokat idén is az IVSZ fogja koordinálni.

Tavaly több mint 500 000 érdeklődő vett részt, ráadásul 2015-ben a résztvevők mintegy 50%-a a női nem tagjai közül került ki. A programozási hét során csaknem 8000 eseményt rendeztek meg, melyeknek 46 európai és Európán kívüli ország adott otthont.

Az EU az idei európai programozási hetet a Közkönyvtárak 2020 hálózattal együttműködésben szervezi meg, melynek 65 000, az EU különböző országaiban működő helyi könyvtár a tagja. A cél az, hogy Európa-szerte ún. „programozási sarkok” és műhelytalálkozók várják az érdeklődőket a helyi könyvtárakban.

2015-höz hasonlóan felkérjük az iskolákat, hogy szervezzenek programozási eseményeket a lehető legtöbb diák részvételével a CodeWeek4All (programozási hét mindenki számára) kezdeményezés keretében. Azok az iskolák, amelyekben a diákok részvételi aránya a programozási eseményeken eléri vagy meghaladja az 50%-ot, kiválósági oklevelet (Certificate of Excellence in Coding Literacy) kapnak majd diákjaik programozási jártasságáról. Tavaly 600 iskola vett részt ebben a kezdeményezésben, és közülük több mint 200 ki is érdemelte ezt az oklevelet.

Günther H. Oettinger, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos hangsúlyozta:

„Fel kell gyorsítanunk a digitális készségek fejlesztését, különös tekintettel a programozási ismeretekre. Ahhoz, hogy ma valaki sikeres legyen munkavállalóként, vállalkozóként vagy termelőként, egy sor digitális készségre van szüksége. Az európai programozási hét lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők elsajátítsák a munkaerőpiacon történő boldoguláshoz szükséges digitális kompetenciák egyikét.”

Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök a következőket emelte ki:

A XXI. században elengedhetetlenül fontos, hogy mindenki rendelkezzen digitális készségekkel. A programozás szórakoztató és lebilincselő módja az informatikai ismeretek közösségi, együttműködésen alapuló környezetben történő elsajátításának. Mindenki számára lehetővé kell tennünk, hogy részt vegyen az európai programozási hét eseményein – ezért is tartom üdvözlendőnek a helyi és a regionális hatóságokkal, közkönyvtárakkal és ifjúsági egyesületekkel kialakított partnerségek létrejöttét.”

Alessandro Bogliolo, aki a rendezvénysorozat „nagyköveteinek” munkáját koordinálja, a következőket mondta az európai programozási hét kapcsán:

A programozás révén a megérzésből megoldás, az ötletből újítás születik. A számítógépes problémamegoldás szárnyakat ad a kreativitásnak. Nem a technológia itt a lényeg, hanem az önkiteljesedés. Mindenkit arra bátorítok, hogy ragadja meg az alkalmat, és ismerkedjen meg a programozás alapjaival a 2016. évi európai programozási hét során. Csatlakozzon Ön is ahhoz a több millió emberhez, aki világszerte részt vesz az eseménysorozaton, és vonja be ebbe az izgalmas tevékenységbe a családtagjait, a diákjait és a barátait is.”

 

Európai programozási hét – csatlakozz, programozz, szórakozz!

codeweek-programozas

Mindenki meg tud tanulni programozni. Az európai programozási hét keretében bárki szervezhet saját rendezvényt – iskolák és cégek éppúgy, mint érdeklődő magánszemélyek, legyen szó gyerekekről, fiatalokról vagy felnőttekről, szülőkről vagy tanárokról, programozókról vagy amatőrökről.

Az előkészítést segítik a rendezvénysorozat honlapján található segédanyagok és útmutatók, valamint a szervezők kérhetik, hogy rendezvényük kerüljön fel az európai programozási hét eseménytérképére: http://codeweek.eu.

 

Hogyan kapcsolódhatsz Te a Code Week programjaihoz?

 

  • Érdeklődőként (minden korosztálynak): vegyél részt a program eseményein, vagy szervezz saját rendezvényt és vezess be másokat a programozás rejtelmeibe!
  • Programozóként: műhelytalálkozókat szervezhetsz a helyi iskolákban, közösségi központokban, illetve a számítástechnika, az informatika és más rokonterületek iránt érdeklődők által látogatott törzshelyeken.
  • Tanárként: programíró órákat tarthatsz, megoszthatod másokkal óraterveidet, szakműhelyeket szervezhetsz kollégáid számára, trénereket és programozni tudó szülőket is meghívhatsz a CodeWeek4All kezdeményezés keretében szervezett iskolai programra.
  • Szülőként: vegyél részt gyermekeiddel a programozást oktató rendezvényeken!
  • Vállalkozások és nonprofit szervezetek képviselőjeként: programozási műhelytalálkozóknak adhattok otthont, munkatársaitokat pedig felkérhetitek arra, hogy a rendezvénysorozat idejére gyakorló programozók helyett legyenek oktatók, képzést segítő szakemberek; ezen túlmenően pedig szórakoztató programozási feladványokat adhattok fel a diákoknak, illetve eseményeket szponzorálhattok.
  • És végül: oszd meg velünk és másokkal is élményeidet, tapasztalataidat! Ösztönözz másokat is, hogy kipróbálják magukat ezen az izgalmas területen!

 

Háttér információk

A kezdeményezést 2013-ban indították útnak a „Fiatal tanácsadók” csoport tagjai, akik az európai digitális menetrend megvalósításában segítik az Európai Bizottságot. Az európai programozási hét évről évre több rendezvényt kínál az érdeklődőknek. A digitális egységes piac kiépítését célzó stratégia keretében az Európai Bizottság támogatja az európai programozási hét megrendezését. A Bizottság 2016 júniusában új európai készségfejlesztési programot indított útnak, amelynek egyik elemét a digitális kompetenciák fejlesztése jelenti.

Az európai programozási hét más programozási és oktatási kezdeményezések – így pl. a CoderDojo és a RailsGirls – támogatását is élvezi. A digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíció elnevezésű partnerség keretében a Microsoft, a SAP, a Liberty Global és a Facebook az Európai Iskolahálózattal közösen útnak indította az európai programozási kezdeményezést. Ennél is több a nagykoalíció azon partnerszervezeteinek a száma, amelyek eseményeket rendeznek az európai programozási hét alkalmából.

Az európai programozási hét mintájára 2015-ben az afrikai kontinens megrendezte az afrikai programozási hetet, melynek sikerét jelzi, hogy csaknem 80 000 gyermek és fiatal vett részt az eseménysorozaton. Az afrikai programozási hét idén is várja majd az érdeklődőket, ezúttal már a második alkalommal.  A kezdeményezést működtető partnerségben számos érdekelt fél vesz részt. A rendezvénysorozat keretében várhatóan több ezer – gyermekeknek és felnőtteknek szóló – programozási eseményre kerül sor 10 afrikai országban.

 

Hasznos linkek

Az európai programozási hét webhelye

CodeWeek4All kezdeményezés

Twitter: @codeWeekEU  Címke: #codeEU #DigitalSkills Facebook: codeEU

Kapcsolattartás: Az európai programozási hét „nagykövetei” Magyarországon

 

Eskills for jobs 2016