Immár ötödik alkalommal rendezi meg a HTTP Alapítvány az informatikai oktatással foglalkozó konferenciáját az IT képzésben dolgozó oktatók és vezetők, valamint kormányzati szervek, szakmai szervezetek és cégek képviselői számára. Az informatikai ágazatban évek óta tapasztalható szakemberhiány az elmúlt egy évben még égetőbbé vált, így egyre nagyobb a nyomás a képzőintézményeken, hogy rövid idő alatt nagy számban bocsássanak ki korszerű tudással rendelkező fiatal informatikusokat. A megújulni igyekvő szakképzés és felsőoktatás aktuális kérdéseire keressük a válaszokat konferenciánkon.

A rendezvény egyúttal a Cisco Hálózati Akadémia közösségének éves szakmai napja is. Társrendezvényként kap helyet az EuroSkills Budapest 2018 nemzeti válogató középdöntője, így a résztvevők bepillantást kaphatnak a konferencia helyszínén zajló versenybe is.

A konferencia programja:

10:00 – 11:15 Plenáris előadások

  • Köszöntő és nyitó gondolatok –Chris Mattheisen, vezérigazgató, Magyar Telekom Csoport
  • Magyar Digitális Oktatási Stratégia – Dr. Deutsch Tamás, miniszterelnöki biztos, Digitális Jólét Program
  • Quo vadis? Merre tovább? – internet, edukáció, IoT, digitalizáció – Hajdu Péter ügyvezető igazgató, Cisco Systems, Közép-Kelet Európa régió

11:15 – 11:35 Kávészünet

11:35 – 12:35 Plenáris előadások

  • Legyél te is diplomás informatikus! – dr. Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
  • Kulcsszerepben a magyar informatikai szakképzés – Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár
  • Bachelor of Engineering képzés a BME-n – Dr. Levendovszky János, dékánhelyettes, Informatikai Tudományok Doktori Iskola vezető, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar

12:35 – 13:30 Ebéd

13:30 – 15:00 Szekció előadások

Informatikai szakképzés és felnőttképzés szekció:

  • 13:30 – 13:55 Miként válik valaki programozóvá 4 hónap alatt? – Kökény Tamás, technikai vezető, Greenfox Academy
  • 13:55 – 14:20 Kihívások kora – az új informatikai kerettanterv első éve – Sisák Zoltán, kuratóriumi elnök, HTTP Alapítvány
  • 14:20 – 14:40 A jövő megérkezett – digitális irodaház okos eszközökkel – Tóth Levente, mérnök tanácsadó, Cisco Magyarország
  • 14:40 – 15:00 Nyakunkon a megújult szakmai informatikai érettségi – Jónás Katalin, az érettségi tételkészítő bizottság elnöke

Informatikai felsőoktatás szekció:

  • 13:30 – 13:55 Okosvárosok és kognitív technológiák – tervek és megvalósítások– Sepp Norbert, az IBM Magyarországi Kft. Watson nagykövete
  • 13:55 – 14:20 A biztonság újragondolása – Virág Csaba, oktatásért és működésért felelős szakértő, Cyber Services
  • 14:20 – 14:40 IoT trendek és technológiák a SensorHUB keretrendszer fejlesztésének szemszögéből - Dr. Ekler Péter, egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék
  • Infotanár Mentor Program és informatika oktatás a köznevelésben szekció:
  • 13:30 – 13:55 Az Infotanár Mentor Program (ITMP) bemutatása – Csudutov Csudinka, ügyvezető igazgató, Mimox Kft.
  • 13:55 – 14:20 Amikor a párhuzamos (IT) világok találkoznak – ITMP élménybeszámoló első kézből – Virga Krisztina, informatika tanár, BGSZC Katona József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Felnőttoktatási Gimnáziuma, valamint a DoctuSoft mentorcég képviselője
  • 14:20 – 14:40 Az informatika oktatásának megújítása az általános iskolákban és a gimnáziumokban – az IVSZ kerettanterv javaslata –Horváth Ádám, oktatási igazgató, Informatikai és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, Reményi Zoltán kuratóriumi elnökhelyettes, HTTP Alapítvány
  • 14:40 – 15:00 Személyes adatok értéke, avagy mi az ára az ingyen ebédnek – Lengré Tamás, ügyvezető igazgató, ASC Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft

15:00 – 15:15 Kávészünet

15:15 – 16:40 NetAcad Workshop

  • 15:15 – 15:20 Köszöntő –Sisák Zoltán, kuratóriumi elnök, HTTP Alapítvány
  • 15:20 – 16:20 Újdonságok a Cisco Hálózati Akadémia világában – Eugene Morozov, Technical Manager Europe Central, Russia, CIS, Cisco Networking Academy
  • 16:20 – 16:40 Új IoT és Linux tananyagok a Cisco Hálózati Akadémián- Dr. Dávid Ákos adjunktus, Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar