Az elmúlt négy évben több változás történt az IT infrastruktúrában és az adatközponti létesítményekben, mint a korábbi 20 év során összesen. Számos szervezet számára az adatközpont egyre inkább egyfajta technológiai nehezék, mely az üzletet lefele húzza a folyamatosan növekvő fajlagos termelési költséggel, munkaerő és hely szükséglettel. Ugyanakkor visszatartja azon stratégiák, megoldások és technológiák lehetséges adaptálását, melyekkel komoly mértékben javítható lenne az IT szervezet szolgáltatási színvonala. Úgy tűnik, hogy mind az „olcsó adatközpont” mítosz, mind a folyamatos rendelkezésre állás, melyek a saját adatközpont létének fő indokai voltak, egyre kevésbé állják meg helyüket a piacon.

Az adatközpontra fókuszáló 2015-ös konferenciánkon megvitatjuk a vállalati adatközpontok architektúrájával, beszerzésével, üzemeltetésével, és optimalizációjával kapcsolatos aktuális trendeket, bemutatjuk mit tartogat a jövő a korábban állandóan hangoztatott megállapításnak, mely szerint a szervezeteknek „kell, hogy legyen infrastruktúrájuk”, és az hogyan illeszkedik a harmadik platformba. Az iparág kulcsszereplői és végfelhasználói döntéshozók vitatják meg az adatközpontok következő generációjának alapvető tulajdonságait és osztják meg tudásukat az automatizáció és holisztikus tulajdonosi stratégiák növekedéséről, a szoftver-vezérelt adatközpontról, a két tényező egymásra hatásáról, valamint az ezekben rejlő üzleti potenciál kiaknázásosáról.

Főbb témák:

  • Az adatközpontok aktuális trendjei
  • Egyensúly a külső és a belső adatközpontok között
  • Kollokáció, hosting, menedzselt hosting
  • Adatközponti autómatizáció és teljesítmény-menedzsment
  • Felhő bevezetés és változás-menedzsment
  • A fizikai, a virtuális és a felhő infrastruktúra védelme és migrációja
  • Hatékonyság, megbízhatóság, költség-optimalizáció
  • TCO összehasonlítása a hagyományos szolgáltatással
  • A fizikai és az IT infrastruktúra menedzsmentjének konvergenciája
  • Szoftver-vezérelt adatközpont
  • Rögzített adatközpontok
  • Adatvédelem, jogi és szabályozási problémák