A digitalizáció áthatja az életünk minden területét, így alapvető változásokat eredményez a gazdaság szereplőinek működésében is. A hálózatos termelés, a mind több adat összekapcsolásának megvalósításával teljes folyamatokat szerveznek újjá, új üzleti modellek, stratégiák lépnek a régiek helyébe.

A német célkitűzés – Digitale Agenda – elsődlegesen a digitalizálás termelési folyamatokba történő integrálása, a gazdasági teljesítőképesség és versenyképesség fenntartása és megújítása. Bajorországban ennek megvalósítására alkották meg az un. Bayern Digital programot. A tartomány kiindulási alapja egyedülálló, hiszen az Európai Bizottság egy felmérése szerint München az EU első számú IKT helyszíne.

Nemzetközi együttműködéseknél is érdemes figyelembe venni a digitalizációban rejlő fejlődési potenciált és érdemes felkutatni az eddig kihasználatlan lehetőségeket. Rendezvényünk célja, hogy a tradicionálisan jó bajor-magyar kapcsolatokat a digitalizáció területen is tovább erősítsük, az intézményi és vállalati partnereket mind közelebb hozzuk egymáshoz ebben a témában is.

 

Program

09.00: Megnyitó 

Dr. Norbert Gaus, Executive Vice President, Siemens AG,  Tordai-Lejkó Gábor Főkonzul, Magyarország Főkonzulátusa

09.20: Digitális Magyarország

Kara Ákos, Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – 

9.50: BAYERN DIGITAL: A gazdaság perspektívái a Szabadállamban

Dr. Rolf Bommer Miniszteri tanácsos, Bajor Gazdasági és Média, Energia és Technológia Minisztérium, a Digitalizációs Főosztály vezetője

10.20: Gabriel A. Brennauer, Ügyvezető elnök, Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara

10.50: Kávészünet

11.10: Digitalizáció a gyártásban

Andreas Herrmann, Értékesítési igazgató, Digital Enterprise, Siemens AG

12.00: Büféebéd

12.45: A gazdaság digitális átalakulása – diszruptív perspektíva

Klaus Stöckert, Az Információs Gazdaság, Telekommunikáció és Új Média Szövetség – Bitkom – bajorországi képviseletének vezetője

Ügyvezető igazgató, Unify Deutschland GmbH & Co. KG                           

13.15: Felix Kopp, Circuit Field szakértő, Unify Deutschland

14.00: Digitalizáció és a munkavégzés jövője

Pof. Dr. Volker Deville, Igazgató, Jövőkutatás és Stratégia, Allianz Németország AG

14.30: Bajorország és Magyarország közötti együttműködési lehetőségek a digitalizáció területén

Pecsenye Roland, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Informatikai Kollégiumának delegáltja

15.00: B2B lehetőség 

Jelentkezés: Kérjük, részvételi szándékát 2016. május 13-ig jelezze Wagner Dórának a KGSZ-MUC@mfa.gov.hu e-mailcímen vagy a +49 89 962 280 220-as telefonszámon. A rendezvényen a részvétel ingyenes.