Debrecenbe látogat az IVSZ Adatközpont és Felhő munkacsoportja

2016.10.04 -

Szuperszámítógép központ és NI gyár (Debrecen)

Időpont: 2016.10.04. 08:00-19:00

Délelőtt folyamán a munkacsoport a debreceni szuperszámítógép központba látogat. A látogatás keretében megnézzük egy új, dedikált adatközponti létesítményt és Magyarország legerősebb – egyben a világ 308. leggyorsabb – számítógép klaszterét, ami összesen 200Tflops teljesítményű. A központban alapvetően HPC, felhő és adattárolási infrastruktúra található.

Majd délután ellátogatunk az NI gyárba. A NI Hungary Kft. főként méréstechnikai elektronikát gyártó cég. A gyártástechnológiát fogjuk végigkövetni, az alapanyagtól a kiszállításig. A körbevezetésen részt vesz az NI vezetője, dr. Ábrahám László is. 

Laci az idei Gyurós Tibor díj “Digitális Oktatás Nagykövete” díjazottja lett. (A címet minden évben az a személy kapja, aki a hazai digitális oktatás fejlesztéséért legtöbbet tett. Vagyis, a díjjal azt az oktatás területén kiemelkedő tevékenységet nyújtó személyt kívánjuk kitüntetni, aki nagyban járul hozzá az IKT alapú oktatás elterjedéséhez, eszközrendszerének, pedagógiai-módszertanának megújulásához.)

A gyárlátogatás után pedig az NI IT vezetője fél órában mesél a náluk dolgozó 130 fős IT csapat munkájáról, felhős mindennapjairól. 🙂

Tervezett program

07:30 – 08.00: gyülekező, indulás Debrecenbe

11:00 – 12:30: szuperszámítógép központ látogatás

12:30 – 14:00: ebéd közben munkacsoport ülés

14:00 – 16:00: NI gyárlátogatás

19:00: érkezés vissza Budapestre

Az ülésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (létszámkorlát 20 fő):