Sikerek, mérföldkövek 2010

2010 a választások és a változások éve volt. A választások nem csak az ország kormányzati és önkormányzati struktúráját érintették, változott az IVSZ vezetése is: a tagság éves közgyűlésén nagy többséggel Laufer Tamást választotta elnökévé a soron következő 3 évre, az IVSZ főtitkári pozícióját pedig augusztustól Ambrus Zsolt tölti be.

Tamás vezetésével dinamizálódott az IVSZ, számos új kezdeményezés indult el, jelentősen javultak kormányzati kapcsolataink, melynek kézzel fogható eredményei is vannak. Rendkívül pozitív üzenet értékű volt az a tény, hogy új kormányzat szakpolitikusai az IVSZ július 1-jei konferenciáját választották ki arra, hogy bemutatkozzanak a szakmának. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri és államtitkári szinten képviseltette magát a konferencián és az iparág felsővezetői fórumán a közel 260 résztvevővel aktív párbeszédet folytatva ismertették terveiket. A legfontosabb területek - mint maga az infokommunkációs államtitkárság, a közösségi források, a központi beszerzés - vezetői előadásukban ismertették gondolataikat a gazdaság és az iparág fejlesztésről. Az itt megkezdett közös munka és együtt gondolkodás a Digitális Magyarország programban folytatódott, melynek kidolgozásában az IVSZ aktív és meghatározó szerepet vállalt. A jó munkakapcsolat eredményként további kiemelt rendezvényeinken- a MENTA és az Informatika a Társadalomért konferencián- is számíthattunk a szakpolitika aktív szerepvállalására.

Pezsgőbb lett tagságunk műhelymunkája, belső élete is, melyet elektronikai és távközlési tagozataink aktivitása és egy sor új, tenni akaró munkacsoport megalakulása is fémjelez. Nagyvállalati tagozatunk Bozsó Juli vezetésével segíti az elnökség munkáját.

Szakmai műhelyeink 2010-ben számos vitaanyagot véleményeztek, azáltal is erősítve az IVSZ iparági stratégiai tanácsadó szerepét. A kiépült kommunikációs csatornáknak köszönhetően több törvényjavaslat, stratégiai elképzelés kapcsán sikerült az elképzelésinket beépíteni a tervezetekbe. Az IVSZ aktív szerepet vállalt a Digitális Megújulás Cselekvési Terv irányainak kijelölésében, melyben számos javaslat között helyet kaptak az elektronikai stratégiánk kiemelt pontjai is. Lobbiztunk az infokommunikációs szemlélet Új Széchenyi Tervben történő erőteljes megjelenése érdekében. Többek között véleményt fogalmaztunk meg az informatikai szakképzések, az elektronikus iratkezelés jövőbeni lehetőségeinek kapcsán. Az Európai Unió soros elnökeként Magyarország fontos feladatok előtt áll az infokommunikáció területén is, az IVSZ aktívan működik közre ebben az államtitkársággal, így készült már javaslat az Európai Bizottság Rádióspektrum- Politikai Programjához (RSPP) is. Az ajánlások, javaslatok készítése mellett hazai és nemzetközi projektjeink segítségével tovább mélyítettük az IVSZ szolgáltatói szerepét. Ezen a területen nyújtott szolgáltatásaink az IKT szektorhoz tartozó cégek valamint a kormányzat számára is hasznos és megbízható információs bázist és értéket teremtenek.

Rendkívül fontosnak gondoljuk az IVSZ katalizáló szerepét a munkakapcsolatok további erősítésében, melynek kiváló keretet teremtenek „networking” rendezvényeink, számos alkalmat kínálva a közösséghez tartozó kollégákkal való eszmecserére, együttgondolkodásra és a barátkozásra.

Az idei évben folytattuk korábbi munkánkat két számunkra fontos stratégiai területen: az év első 3 hónapjában intenzív, országos méretű kampányt folytattuk a digitális készségek (e-skills) elterjesztéséért, valamint a mérnökképzés erősítéséért és fontosságának felismertetéséért. ("Született informatikus"). Végéhez közeledik a Védjegy bevezetésének komplex folyamata, melynek segítségével a minőségi szolgáltatásokat nyújtó hazai informatikai vállalkozásokat szeretnénk versenyelőnyhöz juttatni.

Milyen is volt 2010 az IVSZ szemszögéből? Tekintsük át közösen az év fontosabb eseményeit és eredményeit!
Szeretnénk Önöknek - a teljesség igénye nélkül - 2010-es tevékenységünkből egy hírválogatást átnyújtani, idézzük fel közösen, melyek voltak az elmúlt év legfontosabb mozzanatai az IVSZ szemüvegén keresztül!

A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
Jelszó
Jelszó megerősítés
Teljes név
E-mail cím
Munkahely
Beosztás
Telefon
Kérjük írja be az ellenőrző kódot
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.