IVSZ védjegy

Az IVSZ Védjegy bevezetése a Magyarországon működő, minőségi szolgáltatásokat nyújtó informatikai tagvállalkozások iparágon belüli pozícióinak javítását eredményezheti.
A Védjegy alapvető célja a pozitív piaci megkülönböztetés, mely a későbbiekben érvényre juthat tenderekben és kormányzati pályázatokban.

A Védjegy elnyerése ezért szigorú szakmai és etikai normákra épül. A pályázóval szembeni fontos elvárás a hiteles, legalább 3 éves makulátlan szakmai múlt valamint a szakma általi elismertség. Ennek biztosítására a Védjegy odaítéléséhez vevői és versenytársi (szakmai) ajánlások szükségesek, illetve kizáró feltételek is vannak.

Ezen alapelvek következetes érvényesítése egyaránt védi a tagvállalatok – mint szállítók – és a felhasználói-vevői oldal érdekeit, és elősegíti az iparág további tisztulását.

Az IVSZ Védjegy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál M0902811 ügyszámon bejegyzett oltalommal védett védjegy a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvény alapján.

A Védjegy elnyerésére pályázatot kell benyújtani elektronikus úton a vedjegypalyazat@ivsz.hu  e-mail címen.

Pályázhatnak mindazok akik:

  • legalább 3 éve működő cégek
  • a pályázat benyújtásával egyidejűleg vállalják az IVSZ honlapján elérhető szabályzatban meghatározott feltételek teljesítését és betartását
  • a szolgáltatás végzéséhez a szükséges, érvényes hatósági engedélyek a rendelkezésükre állnak
  • nem állnak felszámolás, végelszámolás, csődeljárás alatt
  • nem állnak jogerősen közbeszerzési eljárásokban való részvételtől eltiltás alatt
  • nincs egy évnél régebben lejárt köztartozásuk
  • az IVSZ-nek legalább egy éve regisztrált tagjai és nincs fennálló tagdíjtartozásuk

Tagjaink pályázatait a vedjegypalyazat@ivsz.hu  címen várjuk.

 

Várjuk a pályázókat! Részletek a Védjegyről (csak IVSZ-tagok számára letölthető!)

Javító szándékú észrevételeket kérem küldjétek az iroda@ivsz.hu címre, melyet továbbítunk az Etikai Bizottságnak mint a védjegy felügyeleti testületének.
Reméljük, sikeres lesz a kezdeményezés, és a következő években a védjegy az iparágon kívül is jól csengő, ismert márkává válik!

A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
Jelszó
Jelszó megerősítés
Teljes név
E-mail cím
Munkahely
Beosztás
Telefon
Kérjük írja be az ellenőrző kódot
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.