Az IVSZ-ről

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a magyar gazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazatának, az infokommunikációs (ICT) iparágnak legnagyobb és legmarkánsabb érdekvédelmi szervezete. Szövetségünk több mint 20 éve egy olyan iparág hatékony érdekképviselete, amelynek részesedése a hazai GDP-ben jelenleg 12%. Európai kitekintésben Magyarország az 5. helyen áll ebben a rangsorban az Unió országai között, az ágazat több mint 150,000 fős foglalkoztatottsági adatával pedig az előkelő a 3. helyet foglaljuk el Európában.
Az IVSZ 1991-es megalakulása óta dinamikusan fejlődik és eredményesen lép fel a hazai információs társadalom és ICT szektor közös stratégiai célkitűzései és 350 jelenlegi tagvállalatának érdekei mellett. Az IVSZ tagságának összetétele jól tükrözi vissza az ICT szektor elmúlt években tapasztalható bővülését. A kezdeti, csak informatikával foglalkozó cégekhez ugyanis évről-évre többen csatlakoznak a távközlés és az elektronika szereplői közül is. Szövetségünk ily módon egy konvergens iparágat képvisel, tagvállalataink között az ágazat minden nemzetközi kulcsszereplője és hazai nagyvállalata mellett nagy számban képviseltetik magukat a hazai mikro- és kisvállalkozások is.Az IVSZ tagvállalatai árbevételüket tekintve az iparág 80%-át reprezentálják.

Nem véletlen, hogy rövid távú céljaink között kiemelt fontosságúnak érezzük a globális piacon is versenyképes, a szoftverfejlesztésben erős és az innováció motorját jelentő KKV szektor érdekképviseletét, hiszen a magyarországi kb. 1000 milliárd forintos ICT exportból a szoftver és ICT szolgáltatás export több mint 180 milliárd forintot tesz ki.  Ez más szektorokkal ellentétben szinte teljes egészében hazai hozzáadott érték, olyan magyar szellemi tevékenység, mely alapvetően import nélkül, kizárólag emberi munkán, hazai tudásbázison alapul.

Az IVSZ igazi értéke és ereje az a széleskörű szakmai tudásbázis, amelynek alapját a Szövetségünkhöz tartozó több tízezer magasan képzett szakember alkotja, akik valamennyien a hazai intellektuális tőkeállomány meghatározó tényezői.  Szakmai kompetenciánk és műhelymunkánk elismerése, hogy erre a bennünk rejlő tudásbázisra alapozva a kormányzati és szakmai szervezetek (pl. NFM, NGM, NFÜ, NIH) az IVSZ-t megkerülhetetlen, független stratégiai iparági tanácsadó partnerüknek tekintik.

Az IVSZ stratégiai célkitűzései:

Iparágfejlesztés:

  • pozitív piaci megkülönböztetés az IVSZ Szoftverfejlesztési Tanúsítvány és az IVSZ Védjegy létrehozásával; EU-s források lehívásának felgyorsítása és hatékony felhasználása, az eljárásrend egyszerűsítése; Magyarország termelési központtá válása- multinacionális cégek fejlesztő és kiszolgáló központjainak Magyarországra hozása, már meglévők bővítése- munkahelyteremtés; innováció - hazai ICT alapú K+F tevékenység fejlesztésére a közbeszerzés egyszerűsítése és transzparenssé tétele; a feketegazdaság visszaszorítása az ICT szektorban a fordított ÁFA bevezetésével

Piacbővítés:

  • hazai kkv-k támogatása; szoftver export növelése; a jelenleg is exportáló, illetve exportképes termékkel rendelkező magyar vállalatok külföldi piaci lehetőségeinek bővítése; új, innovatív ötlettel rendelkező vállalatok inkubálása, kockázati tőkéhez való jutásának elősegítése

Oktatás:

  • természettudományos, mérnök- és informatikusképzés, szakember-utánpótlás prioritása; a természettudományok iránti érdeklődés felkeltése az általános és középiskolás generációban; nők számának növelése a természettudományos képzésben és az iparágban; jól képzett szakembereink elvándorlásának megállítása - fellépés az „agyelszívás” ellen; digitális írástudás fejlesztése, a tudásalapú, versenyképes információs társadalom kiszélesítése

 

A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
Jelszó
Jelszó megerősítés
Teljes név
E-mail cím
Munkahely
Beosztás
Telefon
Kérjük írja be az ellenőrző kódot
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.